Most jött a sokkoló hír: összedőlt egy iskolaépület, többen meghaltak, sok az eltűnt

összedőlt
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 30. 12:50
A hatóságok vizsgálatot indítottak a baleset ügyében.

Összedőlt egy bentlakásos iskola épülete az indonéziai Kelet-Jáva tartományban, többen életüket vesztették, és a helyszínen dolgozó mentőknek még több tucatnyi embert kell kiszabadítaniuk a romok közül - közölték kedden a helyi katasztrófavédelmi hatóság illetékesei.

Jónás Lajost már a rendőrség is keresi / Illusztráció: Pexels.com
A hatóságok vizsgálatot indítottak az ügyben Fotó: Pexels

A Sidoarjo körzet Buduran nevű falujában található, Jakartától 780 kilométerre keletre található iskolában 12-18 éves diákok, főleg fiúk tanultak. A tragédia hétfőn történt. A hatóságok egyelőre három diák halálát erősítették meg - közölte Mohammad Syafii, az indonéz kutató- és mentőszolgálat vezetője. Több mint száz túlélőt már sikerült kimenteni, 38 ember után azonban tovább folyik a kutatás a romok között, és várhatóan több lesz a halálos áldozatok száma.

A mentés egész éjszaka folyt, kedden a délelőtti órákban azonban több órára fel kellet függeszteni, mert az összedőlt betonszerkezet megmozdult. Az omlásveszély miatt munkagépeket nem tudnak használni, ami szintén lassítja a mentést. A mentők oxigénnel és vízzel próbálják ellátni azokat a romok alá szorult sérülteket, akiket elérnek, hogy kiszabadításukig életben tarthassák őket.

Abdul Muhari, a katasztrófavédelmi hivatal szóvivője kedden azzal magyarázta a katasztrófát, hogy az épületben illegális bővítési munka folyt. Az iskola gondnoka közölte, hogy az eredetileg kétemeletes épület alapjai feltehetőleg nem bírták el a ráépítendő további két emeletet.

Muhari elmondása szerint a történtekkor több tucatnyi diák és munkás tartózkodott az épületben. A szóvivő hozzátette, hogy csaknem nyolcvan sérültet kellett kórházba szállítani a helyszínről.

A budurani iskola a tartomány legrégebbi bentlakásos intézménye, már 1920-ban tanultak ott diákok, mielőtt 1927-ben hivatalosan is megnyitották. Jelenleg mintegy kétezer diákja van. A diákok éppen a délutáni imájukat mondták, amikor az épület rájuk omlott. Az intézményben tanuló lányok az épület egy sértetlenül maradt másik szárnyában imádkoztak, ezért sikerült kimenekülniük.

A hatóságok vizsgálatot indítottak a baleset ügyében - írja az MTI.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.