A rendőrség cserbenhagyás miatt keresi az egyelőre ismeretlen személyt. Segítségnyújtás elmulasztása miatt indított eljárást a Győri Rendőrkapitányság egy ismeretlen autós ellen, aki egy kerékpáros baleset okozója lehetett Nyúlon.
Nyúlon, a Béke utcában szeptember 28-án történt biciklis baleset. Vélhetően egy szürkésbarna színű Suzuki gyártmányú személygépkocsival egy ismeretlen sofőr haladt délután fél 4 körül. Amikor a 82-es számú főútvonal kereszteződéséhez ért, az ott kialakított kerékpáros átvezető előtt elhelyezett „Állj! Elsőbbségadás kötelező!” jelzőtáblát figyelmen kívül hagyta, és a tőle balról érkező kerékpáros elé hajtott. A biciklis, hogy az ütközést elkerülje, a kormányt jobbra húzta, amelynek következtében a vízelvezető árokba sodródott, majd felborult - írta a Kisalföld.hu.
A férfi súlyos sérüléseket szenvedett, kórházba szállították. Az autós viszont nem állt meg segítséget nyújtani, hanem elhajtott a helyszínről.
A rendőrség kéri, hogy aki látta a balesetet vagy bármilyen információval rendelkezik, jelentkezzen a Győri Rendőrkapitányságon (9024 Győr, Zrínyi utca 54.), vagy névtelenül hívja a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság ügyeletét a 06-96-417-329-es telefonszámon. Bejelentést tenni lehet a Telefontanú zöldszámán (06-80-555-111), illetve a 112-es segélyhívón is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.