Brutális támadás: istentisztelet közben nyitott tüzet a hívekre egy férfi

támadás
PUBLIKÁLÁS: 2025. szeptember 29. 06:05
Ketten életüket vesztették. Nyolc embert kórházban ápolnak.

Michiganben meghalt a templomi fegyveres támadás egyik súlyos sebesültje, amivel kettőre növekedett a halálos áldozatok száma. Nyolc embert továbbra is kórházban ápolnak, egyiküket válságos állapotban - hangzott el a helyi idő szerint vasárnap késő délutáni órákban tartott sajtótájékoztatón.

Kislányt gázoltak Kiskunhalason
Istentisztelet közben nyitott tüzet a hívekre egy férfi Fotó: Shutterstock

A hatóságok bejelentették, hogy Thomas Jacob Sanfordként azonosították a férfit, aki a vasárnap délelőtti istentisztelet alatt egy kisteherautóval hajtott be a mormon egyház templomába a főbejáraton keresztül. A 40 éves elkövető egy gépkarabélyból tüzet nyitott a bent tartózkodó hívőkre, valamint felgyújtotta az épületet.

A Detroittól mintegy 80 kilométerre fekvő Grand Blanc Township temploma teljes egészében kiégett. A hatóságok korábban azt közölték, hogy az épületben akár emberek rekedhettek, így a halálos áldozatok száma növekedhet, amit a romok átvizsgálása után lehet megállapítani.

A rendőrfőnök elmondta, hogy az előzetes vizsgálat szerint a támadó több tucat lövést adott le a templomban, majd ahogy onnan távozott, tűzpárbajba keveredett két rendőrtiszttel, akik ártalmatlanították. Thomas Jacob Sanford meghalt, a sajtótájékoztatón az erőszakos cselekmény indítékát egyelőre nem közölték.

Az egyház szóvivője azt mondta, hogy első áttekintésük alapján nincs kapcsolat a támadó és a célba vett gyülekezet között.

A mormon egyház (Church of Jesus Christ of Latter-day Saints - Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza) közleményben kérte érintett tagjait, hogy működjenek együtt a hatóságokkal a nyomozás érdekében.

A szemtanúk beszámolója szerint a templomban mintegy 150 hívő tartózkodott a támadás idején.

Donald Trump elnök közösségi oldalán fejezte ki együttérzését. Az Egyesült Államokban elkövetett, keresztények elleni célzott erőszak egy újabb példájának nevezte a támadást. 

Az erőszak ezen járványának véget kell vetni, azonnal

- írta.

Az elnök egy másik közleményben nyilvánította részvétét a mormon egyház szombaton elhunyt, egykori elnöke, a 101 éves kort megért Russel M. Nelson halála kapcsán. A halálesetnek a feltételezések szerint nincs köze az egyház michigani templomát ért támadáshoz.

Az erőszakos cselekmény nyomán megdöbbenésének adott hangot a Kongresszus alsóházának demokrata frakcióvezetője, Hakeem Jeffries, aki úgy fogalmazott, hogy az ország kicsúszik az ellenőrzés alól. Azonnali változást sürgetett.

Szeptember elején Minneapolis egyik katolikus iskolájának templomát érte fegyveres támadás a tanév első szentmiséje közben. Akkor egy 8 és egy 10 éves kisdiák vesztette életét, 20-nál többen megsebesültek, köztük sok iskolás. A támadó, a 23 éves Robin Westman az ablakon keresztül nyitott tüzet a bent tartózkodókra, majd a templom mellett öngyilkos lett - írja az MTI.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.