
Mint arról korábban beszámoltunk, le kellett zárni a Flórián teret, miután két gépkocsi összeütközött az éppen felújítás alatt álló felüljárónál péntek délután. A baleset a fővárosból kifelé vezető oldalon történt, a mentési munkálatok idejére le kellett zárni az érintett útszakaszt. Azóta kiderült, hogy a balesetet szenvedő egyik gépjármű egy mentőautó volt.
Szörnyű baleset történt péntek délután a III. kerületben, a Flórián téri felüljárónál, amikor egy személygépkocsi és egy megkülönböztető jelzést használó mentőautó ütközött össze a fővárosból kifelé vezető oldalon – közölte az MTI.
A mentő éppen egy esethelyszínre tartott, amikor összeütközött egy személyautóval.
Az ütközés akkora erővel történt, hogy a mentőautó az oldalára borult, a szélvédője pedig kiszakadt a helyéről.
A balesetben érintett személygépkocsinak az eleje és az oldala roncsolódott.
A helyszínre a katasztrófavédelem, a tűzoltóság és a mentők is kivonultak. A mentési munkálatok órákon keresztül tartottak, addig a Szentendre felé tartó forgalmat a Vörösvári útra terelték.
Az Országos Mentőszolgálat kérdésünkre elmondta, hogy a balesetnek szerencsére súlyos sérültje nem lett:
A baleset következtében ketten könnyebb sérüléseket szenvedtek, őket stabil állapotban szállították bajtársaink kórházba
– válaszolták kérdésünkre.
A helyszínről olvasónktól kaptunk fényképeket, az alábbi galériában megnézheted őket:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.