A tízéves, örökké mosolygó Mirkó Duchenne-féle izomsorvadással küzd nap mint nap. Ez a fajta izomsorvadás kizárólag a fiúkat érint, örökletes betegség. Először az alsó végtagok, majd a légzőizmok gyengülnek, a betegek általában fiatal felnőtt korukig élnek csak. Hatékonynak tartják a génterápiát, ami rendkívül drága és jelenleg Dubajban és az Egyesült Államokban érhető el, de csak bizonyos életkorig hatékony. Ezért gyűjt az egész ország Mirkónak. Most a Kincsvadászok és Oszvald Marika is segített a beteg kisfiún.

Mirkó gyógyulását már több ismert ember is támogatta, többek között Csuti, Curtis, Krausz Gábor és Gubik Petra. Most Oszvald Marika folytatta a támogatást, ráadásul nem ez az első alkalom, hogy Mirkót megsegíti. Legutóbb a Kincsvadászok VIP adásába vitt egy különleges vázát, és az érte kapott összeget küldte el Szegedre Mirkónak. Dékány Tímea, a beteg Mirkó anyukája háláját fejezte ki.
Marikával személyesen még nem találkoztunk. Valószínűleg a televízióban hallott Mirkóról és ezért döntött úgy, hogy segít nekünk. A mostani adományról sem tudtunk előre, a nővérem küldte el a Mokka adásának linkjét, amelyből kiderült számunkra, hogy Oszvald Marika ismét a javunkra tett. Ezért végtelenül hálásak vagyunk
– mondta a kisfiú édesanyja, Dékány Tímea, aki nagy erővel küzd azért, hogy a génterápiára szükséges összeget összegyűjtse.
A Kincsvadászok adásából befolyt 250 ezer forint már Mirkó számláján van, így az eddig összegyűlt támogatás összege nagyjából 110 millió forintra emelkedett. Ez azonban még mindig csupán a szükséges génterápia, – mintegy 1 milliárd forint – költségének a tizede. Az idő azonban sürget, Mirkó állapota pedig egyre romlik.
Nagyon fontos, hogy a génterápia összege minél hamarabb összegyűljön, hiszen Mirkó folyamatosan növekszik, és a kezelést csak bizonyos életkorig alkalmazzák, még azelőtt, hogy kerekesszékbe kerülne a beteg. Mirkó lépcsőzni már nem tud, a földről sem képes önállóan felállni. Éjszakánként légzéssegítő készülékkel alszik, hogy tehermentesítsük a légzőizmait
– mesélte Tímea.
Jelenleg a legnagyobb segítséget az jelenti, hogy Mirkó hozzájut a havi 10 millió forintba kerülő gyógyszerhez, ami lassítja a betegség előrehaladását.
A Mirkó betegségét lassító gyógyszer Európában tavaly nyáron kapott engedélyt, Magyarországon azonban sajnos még nem részesül állami támogatásban. Ősszel benyújtottuk a kérelmet, hogy bekerüljön a támogatott készítmények közé, így nem kellene havonta 10 millió forintot fordítanunk erre a kezelésre, ám még nem kaptunk választ. Fontos lenne, hogy ezek az összegek inkább a génterápiára mehessenek. Ennek ellenére hálásak vagyunk azért is, hogy legalább hozzájutunk egy olyan készítményhez, amely lassítja a Duchenne-kór előrehaladását és mérsékli a szív- és légzőizmok romlását
– tette hozzá az édesanya.
Mirkó egyéni munkarendben jár iskolába, napi 2–4 órát tanul, délutánonként pedig gyógytornára, úszásra és nyújtásra jár. Mindeközben folyamatosan érkeznek az adományok: idén már az 1 százalékos felajánlásokat is tudják fogadni a Mátrix Alapítvány segítségével.
Bár az út hosszú és a cél az egymilliárd forint, Tímea nem adja fel. Mirkó életéért minden egyes forint, minden egyes felajánlás egy új fény az alagút végén.
Nézd meg, hogyan él Mirkó a mindennapokban:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.