Gázolás áldozata lett egy 19 éves édesanya, akit egy forgalmas autópályán ütöttek el. A baleset során két jármű gázolta halálra, s most testvére küzd azért, hogy az elhunyt ikreinek otthont adhasson.

Meghalt egy 19 éves fiatal édesanya, miután két jármű is elgázolta egy forgalmas autópályán New Orleansban. A baleset február 22-én vasárnap, helyi idő szerint nem sokkal 18 óra után történt. A 19 éves fiatal egy ikerpár édesanyja volt, s később Keydi Matute Antunez-ként azonosították. Keydi a Chef Menteur Highway nyugati irányú sávjain sétált, amikor két jármű gázolta el - közölte a New Orleans-i rendőrség a PEOPLE magazinnal.
A helyszínre érkező rendőrök az úttesten találták meg, több sérüléssel a testén. Sajnálatos módon a mentők a helyszínen halottnak nyilvánították. A két sofőr a helyszínen maradt és együttműködött a hatóságokkal.
A nyomozás még folyamatban van, és egyelőre nem emeltek vádat
– erősítette meg a New Orleans-i Rendőrség szóvivője a PEOPLE magazinnak.
A fiatal nő halálát követően a családja fog gondoskodni a 6 hónapos ikerfiairól. Az édesanyát egyik nővére szorgalmas és szerető édesanyaként írta le. Halálának estéjén otthon volt, Keydit akkor látta utoljára, amikor az édesanya bevásárolni tartott az egyik helyi boltba, ahonnan a fiatal édesanya soha többé nem tért haza.
Nem tudom, hogyan magyarázzam el. Tényleg nincsenek rá szavak.
– mondta a testvére, Lady spanyolul a helyi médiának.
A család a WVUE-nak elmondta, hogy Keydi négy évvel ezelőtt egy jobb jövő reményében költözött Hondurasból New Orleansba. Az egyedülálló anya több munkát is vállalt, hogy eltartsa fiatal családját. Nővére, Lady, most azért küzd, hogy az elhunyt fiatal édesanya ikreit neki ítélje a gyámhatóság
Egy személy, aki magát rokonként azonosította, GoFundMe-kampányt indított, hogy segítse fedezni a fiatal nő temetési költségeit.
Kedves anya volt, aki nagyon szerette a gyerekeit
– írta a szervező, aki nem válaszolt még a PEOPLE magazin megkeresésére.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.