Galamb Alex neve a pandémia idején lett országosan ismert. A Hernádnémetiben lakó pék a saját házába invitálta az utcán csavargó gyerekeket, hogy megmutassa nekik, hogyan készül a kakaós csiga. Az általa szervezett szakkör egyre népszerűbb lett, Alex pedig azóta is heti rendszerességgel foglalkozik a mentoráltjaival. A háromgyermekes családapa jelenleg oktatóként dolgozik az egykori szakiskolájában, miközben egyetemre jár tanítószakon.

A fiatal férfi megfogadta, hogy sosem felejti el, honnan jött.
- Tudom, mit jelent a nélkülözés, de azt szeretném, hogy a gyermekeimnek már ne kelljen megtapasztalniuk, miközben fontosnak tartom, hogy tisztában legyenek vele, hogy nem mindenkinek van meg mindene – mondta a Borsnak Alex.
Gyerekkoromban nagyon sok segítséget kaptam, miután bekéredzkedtem a miskolci gyermekvárosba. Kis túlzással ott tanultam meg kezet mosni, és ott kaptam életemben először valódi biztatást a pedagógusoktól. Kezdetben bukdácsoltam, de felküzdöttem magam. A gyerekeknek létrehozott sütöde fejlesztésében már magánszemélyek és vállalkozók is aktívan támogattak, miután többek között a Borsban is olvastak rólam
– magyarázta a fiatal pék, aki február 1-jén 500 adag babgulyást osztott szét Miskolc főterén.
- A főzésben a feleségem, és a 10 éves lányom is segített. Mindannyiunknak jólesett, hogy egy-egy órás örömöt adhattunk a rászorulóknak. Volt, aki csak egy tányérral evett, de akadt, aki egy 5 literes vödörrel érkezett. Pénzt senkitől sem fogadtunk el – mosolygott Alex.

Vanessza már kislányként megértette, mennyire fontos, hogy képesek legyünk megbecsülni a helyzetünket, és tudjunk jó szívvel adni másoknak. A rendezvényen sokan odajöttek a sátrunkhoz, mert meghallották a zenét, és mikor engem megláttak, azonnal megkérdezték, hogy én vagyok-e az a cigány fiatal, aki sütni tanítja a gyerekeket. Jólesik, hogy elismerik a tevékenységemet, főleg, ha belegondolok, hogy volt idő, amikor az idegenek elültek mellőlem a villamoson. A családdal már eldöntöttük, hogy márciusban is szervezünk ételosztást. Akkor húslevest főzünk
– fejezte be Alex.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.