Egy ötéves kisfiú, akinek a családja azt hitte, hogy gyomorrontása van, mindössze 24 órával azután halt meg, hogy megkapta az agyhártyagyulladás diagnózisát.

A liverpooli Jude Platts egy ritka kromoszóma-rendellenességgel született, amely befolyásolta a járás- és beszédképességét. Emellett autizmussal is küzdött, de a kihívások ellenére minden akadályt legyőzött, és elragadó személyisége mindenkiben nyomot hagyott.
Jude egy igazán különleges kisfiú volt, aki már a kezdetektől fogva szinte lehetetlen kihívásokkal nézett szembe. Ugyanakkor harcos volt, aki minden jövőjével kapcsolatos jóslattal dacolt, és családunk együtt küzdötte le vele az összes akadályt
- mondta a testvére, a 25 éves Adam Platts.
A karácsonyi időszakban, 2025 decemberében, Jude egy nap a kora reggeli órákban hányni kezdett. Nem volt láza vagy más tünete, ezért a családja azt feltételezte, hogy csak gyomorrontása van. Azonban a tünetei nem múltak el, és este 8 körül állapota rosszabbra fordult. Szinte a semmiből rohamai lettek, így családja mentőt hívott hozzá.
A kórházba beérve a kisfiúrohamai nem múltak el, majd testének bal oldala lebénult, ami miatt az orvosok arra gyanakodtak, hogy agyvérzése lehet. Ezt követően légzése váratlanul leállt, így újraélesztették, és végül mesterséges kómába helyezték.
A vizsgálatok kimutatták, hogy Jude-nak agyvelőgyulladása van, amelyet általában vírusos vagy bakteriális fertőzés okoz. Az intenzív osztályra szállították kezelésre, de néhány órával később, hajnali 4 óra körül az orvosok közölték a családdal, hogy rendkívül kritikus állapotban van, és mindössze 5 % esélye van a túlélésre.
Azt mondták, még soha nem láttak olyan fertőzést, amely ilyen gyorsan és agresszíven érintené az agyat
- mondta Jude bátyja.
Később a kisfiún egy MRI-vizsgálatot végeztek, ahol megerősítették, hogy streptococcus okozta tüdőgyulladása és agyhártyagyulladása van. Bár az orvosok minden tőlük telhetőt megtettek, egyik kezelés sem segített Jude állapotán.
Később, még aznap megkaptuk a legrosszabb hírt, hogy Jude agya egyáltalán nem működött. Úgy döntöttünk, hogy kikapcsoljuk az életfenntartó készülékeket, és békésen elhunyt, családja körében szilveszterkor. Szívszorító volt, Jude mindannyiunk számára különleges volt
- tette hozzá Adam.
A Platts család most egy GoFundMe-gyűjtést indított, hogy méltó búcsút vehessenek a kisfiútól - írta a Daily Mail.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.