„Próbáltam úgy odaállni a fiam miatt, hogy kitartó leszek” – szándékosan idéztek elő halálközeli élményt az ismert influenszernek, Borók Szabinának

szívkatéterezés
PUBLIKÁLÁS: 2026. február 03. 10:00
Megrázó beavatkozáson van túl az ismert műsorvezető és influenszer. Borók Szabina 15 éves kora óta küzdött rejtélyes rosszullétekkel. Ahogy teltek az évek, a helyzet csak súlyosabb lett. Szabina egyedül neveli a kisfiát, ezért úgy érzete, hogy nem kockáztathat tovább: a végére kell járnia, hogy mi történik vele. Befeküdt a kórházba, a műtőasztalon azonban halálközeli élményben volt része.

Borók Szabina 1995-ben született Egerben. Szerkesztő-riporter gyakornokként kezdte a pályafutását, jelenleg a Dikh Média egyik műsorvezetője, de a közösségi médiában is hatalmas közösséget szólít meg és próbál az egészséges életmódra sarkallni. Műtétjéről is beszámolt a követőinek, ugyanis hisz abban, hogy a betegségről nem szégyen beszélni, sőt, fontos ráébreszteni az embereket arra, hogy az egészség az első, és nem akkor kell orvoshoz fordulni, amikor már késő. Pedig a beavatkozás, amin nemrég átesett, embert próbáló volt, de tartotta benne a lelket, hogy kisfiának, Laurentnek példát mutasson.

Borók Szabina influenszer halálközeli élményt élt meg a műtőasztalon
Borók Szabina influenszer halálközeli élményt élt meg a műtőasztalon: lekötözve, ébren kellett tűrnie a beavatkozást
Fotó: Beküldött fotó

Szabina 15 éves korában tapasztalta először, hogy szapora szívverés és hányinger keríti hatalmába, és hiába próbálta kivizsgáltatni magát, hosszú éveken át nem derült ki, hogy mik okozzák a rejtélyes rosszulléteit. Volt, hogy holterrel, vagyis egy hordozható EKG-vel próbálták rögzíteni a szívproblémáit, de az eszköznek sosem sikerült bemérnie a problémát. Ezek a rosszullétek kezdetben 1-2 percig tartottak, azonban ahogy teltek az évek, a helyzet súlyosabb lett. A végén már ott tartott, hogy egy-egy ilyen rosszullét 20 percen át kínozta. Ekkor határozta el, hogy lépnie kell.

Volt olyan, hogy egyedül voltam az autósztrádán, de hirtelen rosszul lettem és félre kellett állnom a leállósávba. Több alkalommal előfordult olyan is, hogy magamra kellett hívnom a mentőt. Ebből már elegem volt és úgy voltam vele, hogy nem szeretném a családomat sem megijeszteni, nehogy valami nagyobb baj legyen ebből

— mesélte lapunknak az influenszer.

A kamerákon keresztül persze senki nem látta, hogy a műsorvezető napi szinten mivel küzd. 

Nem maradt más, mint a műtőasztal

Szabina több orvost is felkeresett, majd arra jutottak, hogy meg kell katéterezi a szívét. 

Csakhogy a beavatkozás altatás nélkül ment végig, ugyanis közben az orvosok folyamatosan rosszullétet generáltak, hogy Szabina ugyanazt élje meg, mint egy szívritmuszavar, vagy egy szívinfarktus közben. 

Ezt úgy érik el az orvosok, hogy gépek segítségével nagyon gyorsan dobogtatják a szívet, máskor pedig drasztikusan lelassítják, ami ájulás közeli állapotot eredményez. Szabina így feküdt tehát a műtőasztalon, két órán keresztül, lekötözve, remegve. Kisfia tartotta benne a lelket.

Próbáltam úgy odaállni a fiam miatt, hogy ő miatta kitartó leszek. Mivel egyedül nevelem őt, ezért fontos számomra, hogy maximálisan mellette tudjak lenni, és hogy példát statuáljak számára, úgyhogy még egy pillanat erejéig sem szerettem volna, hogy gyengének lásson. Illetve szerettem volna azt is megértetni vele, hogy ne féljen az orvosoktól, mert az orvosok értünk vannak és nem ellenünk

— magyarázta az influenszer. 

A katéterezés közben műtétté változott, ugyanis az orvosok rájöttek, hogy két ér nem megfelelően működik és ez okozhatja a tüneteket. A műtét szerencsére rendben lezajlott, az egyik eret kiégették, de egy napig még bent tartották Szabinát a kórházban megfigyelésre. A műsorvezető úgy érezte, hogy a rémisztő beavatkozás ellenére végig biztos kezekben volt és nagyon meg volt elégedve a Honvéd kórház dolgozóival.

Borók Szabina fiával, Laurenttel
Szabina műtéttel szerette volna megmutatni fiának, hogy az orvosok nem az emberek ellen, hanem az emberekért vannak
Fotó: Beküldött fotó

Borók Szabina vallja: “Az vagy, amit megeszel”

Szabina a közösségi médiában is nyíltan beszélt a műtétéről és boldogan tapasztalta, hogy milyen sok embernek sikerült felnyitni a szemét a saját példáján keresztül.

Fontos, hogy az ember észrevegye azt, hogyha valaki beteg, az nem szégyen és erről nem kellemetlen beszélni. Miután elkészítettem a műtét után a videót, nagyon sokan írtak, hogy ők is hasonló helyzetben vannak, és ők is most már orvoshoz fognak fordulni. Mindig azt gondoljuk, hogy velünk ez nem történhet meg, csak mindig a másikkal, holott mi is ugyanígy belefuthatunk ezekbe a helyzetekbe. Én mindenkinek azt mondom, hogy az első az egészség, és hogy az vagy, amit megeszel

— mondta a fiatal édesanya.

Szabina nem most kezdte közvetíteni követői felé az egészséges életmódot. Két évvel ezelőtt életmódot váltott, kitette az étrendjéből a lisztet és a cukrot, ennek köszönhetően pedig 33 kilót le is fogyott. Az elsődleges cél azonban nem a fogyás volt, hanem az, hogy hormonálisan is rendbe tegye magát. Követőit is próbálja ugyanerre ösztönözni, de most lapunkon keresztül az olvasóknak is üzent:

Éljük meg minden napunkat úgy, mintha az lenne az utolsó és ne mások véleményével foglalkozzunk, mert az a lényeg, hogy mindenkinek egy élete van és boldogan kell azt megélnie

— hangsúlyozta.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.