Az interneten adta ki magából minden bántatát az az elkeseredett férfi, aki szereti barátnőjét, de kiborítja, hogy a nő túl sokat iszik és ráadásul olyankor agresszívvá is válik: semmibe veszi, megalázza őt. Kiemelte, immáron három éve vannak együtt, a húszas éveik elején járnak, viszont úgy érzi, a helyzet már kilátástalan.

Néha még erőszakossá is válik. Egy barátunk esküvőjén például keményen arcon csapott. Néhány hete elmentünk egy buliba a kollégáival. Táncoltunk, amikor egy másik férfi elrántotta tőlem, otthagyva engem, mint egy hülyét a táncparketten. Amikor megtaláltam, egy másik kollégájával nevetgélt, aki átkarolta a derekát. Iszonyúan megalázva éreztem magam, de ő teljesen figyelmen kívül hagyott. Az ilyen dolgok állandóan megtörténnek. Elmegyünk valahová, és ő egyszerűen faképnél hagy, hogy vadidegenekkel csevegjen. Egyszer azt láttam, hogy kint áll egy férfival, annak a kabátját viselve. Azt mondta, fázott, pedig a saját dzsekije a derekára volt kötve
- kezdte történetét, hozzátéve, ha megpróbálja elmondani barátnőjének, ez mennyire felkavaró számára, azzal vádolja őt, hogy kontrollmániás.
Ha csak ketten vagyunk, akkor is kegyetlen tud lenni. Azt mondja, edzenem kellene, mert túl sovány vagyok. Azt is megjegyezte, hogy a férfiasságom nem elég nagy. Amikor azonban kijózanodik, mindig bocsánatot kér és megsajnálom. Tud nagyon kedves és vicces is lenni, és tényleg szeretem. Nehéz gyermekkora volt, és elkezdett terápiára járni. Azt hittem, ez majd javít a helyzeten, de semmi sem változott. Józanul kedves. Részegen viszont elviselhetetlen, és nem tudok benne megbízni. Legyek türelmes és reménykedjek?
- tette fel a kérdést, amire a The Sun tanácsadója közölte vele, barátnője viselkedése ittasan mind fizikailag, mind érzelmileg bántalmazó, a bocsánatkérések tettek nélkül pedig semmit nem érnek.
Helyezd előtérbe a saját jólétedet és mentális egészségedet, és fontold meg a távozást, mielőtt teljesen felőrölne vagy ennél is rosszabb történne
- tanácsolták neki.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.