Tragédia történt egy elrontott, törökországi zsírleszívás miatt. A perui Liz Brigette Esquivel Palacios december 19-én esett át a kozmetikai műtéten egy magánklinikán, ahová 19 éves lánya is elkísérte. A tinédzsert kezdetben arról tájékoztatták, hogy a műtét jól sikerült. Néhány órával később azonban az orvosok közölték, hogy szövődmények léptek fel, azonban nem engedték meg neki, hogy lássa 38 éves édesanyját. Ezt követően pedig arról értesítették, hogy Liz elhunyt.

A 38 éves nő két gyermeket hagyott hátra maga után, halála miatt vizsgálat indult. A klinika egyelőre nem adott ki közleményt a történtek miatt. Tragédiája miatt az orvosszakértők hangsúlyozták, mennyire fontos, hogy a kozmetikai beavatkozásokat kizárólag teljes körűen akkreditált klinikákon, megfelelően képzett és tapasztalt szakemberekkel végeztessék el.
Liz története sajnos azonban nem egyedi eset. Egyre több olyan hírről számol be a nemzetközi sajtó, mely törökországi klinikákon végzett plasztikai beavatkozások végzetes következményeiről szólnak.
Aggódom azokért az emberekért, akik úgy döntenek, hogy választott műtéteket egy másik országban végeztetnek el, és amiatt is, hogy mennyire vannak tisztában ezekkel az eljárásokkal. Fontos, hogy az emberek teljes körű tájékozottsággal hozzák meg döntésüket, amikor külföldi műtétek mellett köteleződnek el
– idézi a témában megszólaló Nicholas Walker halottkémet a halálesetről beszámoló DailyStar.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.