"A nap, amikor új esélyt kaptam az életre" – egy évvel a sztrók után talpra állt Tamás

PUBLIKÁLÁS: 2025. december 01. 08:30

Egy évvel ezelőtt Szabó-Márk Tamás háromgyermekes édesapa és üzletkötő élete egyik pillanatról a másikra megváltozott. Sztrókja teljesen lebénította a bal oldalát. Ma, egy évvel a történtek után először mesél arról, hogyan küzdötte vissza magát a járókeret és a bot segítségével. Újra talpra állt, dolgozik, és tele van reménnyel a jövőre nézve.

Egy évvel ezelőtt, egy átlagosnak induló novemberi reggelen Szabó-Márk Tamás élete kettétört. A háromgyermekes édesapa és üzletkötő sztrókot kapott, amely teljesen lebénította a bal oldalát. Most, a történtek első évfordulóján őszintén mesél arról, hogyan küzdötte vissza magát a teljes bénultságból a járókeret és a bot fokozatain át a járás képességéig. Most már újra dolgozik, és hinni tud a jövőben.

"Egy éve újra esélyt kaptam az életre” – Tamás egyéves sztrók-évfordulója

2024. november 25-én, Tamás mint mindig korán kelt fel, azonban már reggel érezte, hogy valami nincs rendben, mégis elindult egy hosszú autóútra Balatonboglárra. Átlagos napnak indult, egészen addig, amíg a teste jelezni nem kezdett, hogy valami nincs rendben.

Egy éve, pont ebben az órában november 25,-én… A reggeli kávém után elindultam Balatonboglárra, egy átlagosnak induló, nyüzsgő munkanapra. Aztán minden megváltozott. Az életem tört ketté...

– meséli Tamás a sztrókja napjáról, melynek november 25.-én napra pontosan van az évfordulója.

A következő órák azonban mindent megváltoztattak. Tamás útnak indult Kapuvárról, fájdalmakkal küzdve, de még így is levezetett több száz kilométert. Csak később, otthon, a lányai előtt omlott össze.

Zsibbadni kezdett a karom és az arcom. Tudtam, hogy ez sztrók. Tudtam, hogy közel vagyok a halálhoz, ezért elbúcsúztam a lányainktól és a páromtól. Azért mégsem álltam le a pörgéssel, még agyvérzéssel is megkértem a mentősöket, hogy tegyék a hasamra a laptopomat. Azt hittem, muszáj folytatnom… Aztán jött a diagnózis: teljes baloldali bénulás. Kerekesszék. Ágytál. Kiszolgáltatottság. Hát így kellett nekem a végsőkig, majdnem a sírig dolgoznom..”

A felépülés hónapokig tartott, és több város kórházaiban zajlott, köztük a soproni kórházban, az Országos Orvosi Rehabilitációs Intézetben Budapesten, a szegedi Szent Vincent Kórházban, a győri kórházban, valamint a kapuvári kórházban.

Először ülni sem tudtam, mindig eldőltem. Aztán jött a kerekesszék… Az első igazi siker az volt, amikor újra magamtól tudtam fürödni és vécére menni. A budakeszi robotterápia különösen erős élmény volt számomra. Sándor Krisztina úgy fogta a kezem, mint édesanyánk gyerekkorunkban. Az első 500 métert vele tettem meg, ott el is sírtam magam. Olyan volt, mintha újjászülettem volna.

- meséli Tamás.

Nagy út áll mögöttem az elmúlt egy évben, de mindent megtettem, hogy újra talpra álljak. Egy éve még azt hittem, vége mindennek, ma viszont itt állok – bottal, de talpon. Érzem, hogy visszatérek. Az elmúlt év kemény volt: fájdalmas, küzdelmes, sokszor embert próbáló, de egyben tele győzelmekkel, reménnyel és szenvedéllyel. Most újra járom az utam. Igaz, még csak az út negyedénél járok, de már látom a fényt, és érzem, hogy képes vagyok előre haladni.

- mondja Tamás hatalmas hálával.

Most csak egy szó van bennem: köszönöm. Köszönöm, hogy kaptam egy új esélyt – az életre, a gyógyulásra, a munkára, ami mindig is éltetett. Köszönöm minden kórháznak és minden szakembernek, akiknek szerepe volt abban, hogy ma itt tartok. A legnagyobb köszönet azonban a családomé: a páromnak, a gyermekeimnek, akik mellettem álltak minden pillanatban. Hálás vagyok a volt munkahelyemnek is, és köszönöm mindenkinek a közösségből, aki felemelt: minden like, minden üzenet, minden hozzászólás erőt adott ebben a harcban. El sem tudjátok képzelni, milyen hatalmas erőt jelentett egy-egy apró jelzés tőletek. Aki már volt nehéz helyzetben, tudja: egy apró biztatás is hegyeket képes megmozgatni.

- teszi hozzá.