“Tíz évig fogtam a kezét, és most üres a kezem” – évekig ápolta a férjét Zsuzsa, de a sztrók győzőtt

PUBLIKÁLÁS: 2025. november 16. 10:00

Tibi tíz éve kapott sztrókot. Bár eleinte bíztak a felépülésben, a teljes rehabilitáció ellenére maradandó lábbénulás alakult ki, és a torna közben gyakran megemelkedett a vércukra. Végül tíz év küzdelem után elhunyt. Zsuzsa mindvégig odaadóan ápolta a sztrók miatt lebénult férjét.

Horváth Tiborné Zsuzsa története az emberi kitartásról és a szeretet határtalanságáról szól. Férje, Horváth Tibor mindössze 48 éves volt, amikor 2015 januárjában súlyos sztrókot kapott. A fél oldala lebénult, és az addig aktív, jó humorú biztonsági őr élete egy csapásra megváltozott. Zsuzsa tíz éven át, egészen idén nyárig ápolta őt otthon, mígnem a betegség végül legyőzte férjét és meghalt.

“Nem mertem elengedni a kezét, de amikor elengedtem meghalt” - 10 év küzdés után ölte meg a sztrók Tibit

Tibor, nagyon fiatalon sztrókot kapott, csupán 48 éves volt. Felesége Zsuzsa végig fogta a kezét, elmondása szerint pozitívak voltak de végül a sztrók elvitte a kedvese életét.

A férjem lefordult az ágyról, azt hittem, csak viccel vagy ivott egy keveset. Másnap hajnalban vettem észre, hogy nagy a baj. Hívtam a mentőt, de már késő volt, lebénult a fél oldala, sztrókot kapott.

– idézi fel Zsuzsa a sorsfordító napot,melyre napra pontosan emlékszik, 2015. január 17-e.

Az első években Tibor még bottal tudott járni, de a betegsége hamar súlyosbodott, és további betegségek is megjelentek nála.

A bal oldala lebénult, a sztrók után jött a cukorbetegség és az epilepszia is. Egyre több bajt hozott magával a sztrók, és a végére már mindent felőrölt benne. Nem tudott rehabilitálódni hiszen olyan betegsége volt amitől kiment a lába. Amikor pedig tornáztatták, felment a vércukra. Az elején nagyon bizakodóak voltunk, de bármit tettünk újabb betegségek jöttek ki rajta. Így küzdöttünk mi 10 évig. De az esze végig ép maradt, és ez volt a legnehezebb – hogy ő mindent felfogott.

- meséli szomorúan Zsuzsa.

Zsuzsa tíz éven át éjjel-nappal mellette volt. Etette, mozgatta, ápolta.

Nem mertem elengedni a kezét. Az első három évben még könnyebb volt, akkor be tudott ülni a kerekesszékbe. Aztán amikor leesett a lábáról, mindent nekem kellett csinálni. Ez őt nagyon megviselte. Tudta, hogy kiszolgáltatott lett, és ez nagyon bántotta. Sosem volt tehetetlen ember.

- teszi hozzá az özvegy nő.

A házaspár életét nemcsak a betegség, hanem a mindennapi küzdelem is meghatározta. Zsuzsa sosem panaszkodott, de elárulta: voltak pillanatok, amikor úgy érezte, nem bírja tovább.

„A szeretet vitt előre. Ha most élne, újra ápolnám, bármilyen nehéz is volt.”

Idén tavasszal azonban Zsuzsát is baleset érte: rollerrel esett el, amikor ki akart kerülni egy ittas biciklist, és eltörte az ágyékcsontját.

Nem tudtam ellátni Tibit, így be kellett adnom egy rehabilitációs központba. Három hétre, hogy bement a rehabilitációs központba, meg is halt, Június 4-én. Ez bánt a legjobban – hogy pont akkor ment el, amikor már nem tudtam mellette lenni.

- meséli könnyes szemmel Zsuzsa.

Anyukám minden vasárnap betolt engem látogatóba. Tudom, hogy nagyon egyedül érezte magát. Azt mondta, már nem akar többé szenvedni. Nem engedte, hogy gyomorszondát kapjon. Azt hiszem, ő akkor döntött – elég volt neki a küzdelemből.

- teszi hozzá.

A házaspár történetét tíz éven át követte Kiss Judit rehabilitációs szaktanácsadó, aki jótékonysági akcióval is segítette Zsuzsát. A támogatásokból befolyt összeget Zsuzsa a férje sírhelyére és a sajátjára fordította. Ma, 57 évesen Zsuzsa új életet próbál kezdeni: dohányboltban dolgozik, de a gyász minden nap vele van.

"Tudom, hova megyek majd. A Tibi mellé. Hogy örökké együtt legyünk."

Nehéz elengedni. Mindenről ő jut eszembe – a szél hangjáról, a fáról, az esőről, mindenről. Tíz évig fogtam a kezét, és most üres a kezem. De a szívemben ott van. Mindig ott lesz. Tibi nagyon jó ember volt, okos, humoros, és ha élne, én most is ápolnám. Csak most már remélem, hogy tényleg jobb helyen van.

- zárja gondolatait Zsuzsa.