Hiába olvashatunk az internetnek hála olyan ritka betegségekről, amiknek a létezését még elképzelni sem tudjuk, alkalmanként még így is belefut az ember egy-egy olyan kórba – és emberi történetbe –, ami a legtöbbet látott netezőket is sokkolja.

Alighanem ilyen Emma Kok betegsége is: a mindössze 17 éves lány gasztroparézisben szenved, mely azt jelenti, hogy a gyomra gyakorlatilag teljesen le van bénulva, emiatt pedig gyakorlatilag teljesen működésképtelen ez a létfontosságú szerv az esetében.
Emma a közösségi felületein nyíltan beszél állapotáról. Egy videójában elárulta: csecsemő kora óta gépekkel táplálják, így soha életében semmilyen ételt nem evett még – és minden bizonnyal soha nem is fog, állapota ugyanis a tudomány jelenlegi állása szerint nem gyógyítható.
“Aprócska falatokat tudok csak enni, mint egy kis mézet, vagy egy csésze teát, vagy simán csak vizet, de soha nem ettem hamburgert vagy csokoládét, vagy spagettit – vagy bármit” – magyarázza, hozzátéve: “Még nehezebbé teszi ezt, hogy az étel egyesek életében milyen fontos szerepet játszik.”
Emma azt is elárulta: mivel a gasztroparézis nem egy jól ismert betegség, ezért a betegségben szenvedők tüneteit az orvosok sokszor stressznek vagy idegességnek tudják be. A fiatal lány azt szeretné, hogy minél többen megismerjék, mivel is jár ez az állapot, most ugyanis sokaknak kell bizonygatniuk: tényleg betegek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.