Négy hétig feküdt kómában, és mindkét lábát elveszítette, mégsem adja fel Ákos: "Minden reggel mosollyal ébredek"

műláb
PUBLIKÁLÁS: 2025. december 01. 07:30
Ákos túlélési esélyei minimálisak voltak, teste szinte teljesen összezúzódott. Ma újra jár, műláb segíti az életét.

„Így kellett történnie, nem véletlenül kaptam ezt a sorsot” – mondja Ákos, akinek négy évvel ezelőtt egy motorbaleset miatt mindkét lábát amputálni kellett. Az, hogy életben maradt, már önmagában csoda, hiszen alig maradt ép csontja a baleset után. A 23 éves győri fiatal egyetemista lett, vagyis mozgalmas életet él. Mindez hatalmas eredmény, főleg úgy, hogy volt idő, amikor az sem volt biztos, hogy felébred a kómából. Motorra azóta még nem ült, de nagyon várja azt a napot, amikor újra megteheti és a műláb sem akadályozza majd.

A műláb is kapott tetoválást, igaz a matrica könnyen leszedhető
A műláb is kapott tetoválást, igaz, a matrica könnyen leszedhető Fotó: Tichi Ákos Bolivár

A műláb nem akadály, így is lehet boldog az ember

Tichi Ákos Bolivár dolgozik a jövőjén: videókat készít a közösségi oldalaira, hogy motiváljon másokat. Tévéműsor rendezést tanul, bár most halasztania kellett, mert a rosszul legyártott protézis miatt kisebesedett a lába.
 

Ha nehéz időszak jön, mindig arra gondolok, hogy semmi sem tarthat örökké, előbb-utóbb megérkezik a jó is. Ez segített akkor is, amikor a legrosszabb helyzetből kellett felállnom. Már gyógyul a seb, egy művégtag-készítő pedig átalakítja a protézist, hogy kényelmesebb legyen

– mondja bizakodva.

"Faith" a cipőben, azaz hittel él az ember Fotó: Tichi Ákos Bolivár

Ákos a családjára mindig számíthat, de egyre fontosabb számára, hogy önállóan oldja meg a dolgait, hiszen képes rá
 

Tiszteletben tartják, hogy szeretnék mindent magam intézni, de érzem, hogy ott vannak mögöttem. Sírhatnék minden nap, de dönthetek úgy is, hogy még így is millió dolog van, amit csinálhatok. Ez tart életben. Sokszor végiggondoltam már, mit kell másképp csinálnom, hogy elérjem, amit szeretnék. Mindig sikerült, mert a megoldásra figyelek és pozitív maradok. A baleset előtt rengeteget edzettem, és szerencsére mostanában is tudok rendszeresen sportolni

– magyarázta Ákos.

A baleset

Ákos Csesznek felé motorozott teljes védőfelszerelésben, csizmában. Egy ideje mar úton voltak, amikor egy balos kanyarban elcsúszott, onnantól pedig minden kiesett számára. Helikopterrel vitték a győri kórházba, ahol majdnem fél napig műtötték. A bal bokája szétroncsolódott, nyílt törést szenvedett a jobb lábszára, eltört a combcsontja és három gerinccsigolyája, sérültek a bordái és a kulcscsontja is. A műtét után közel négy hétig kómában feküdt, és senki nem hitte, hogy valaha felébred. De mégis megtörtént a csoda.

Ákos a győri kórházban, ahol megműtötték és megmentették az életét Fotó: Tichi Ákos

Ákos fokozatosan erősödött, ám újabb és újabb műtétek, kritikus állapotok követték egymást, ő pedig mindig tovább küzdött. Végül mindkét lábát amputálni kellett. Műlábakat kapott, megtanult járni velük, de még nem az igazi a helyzet, hiszen a a műlábak miatt sebek alakultak ki a lábán. Ezt leszámítva azonban Ákos teljes, egészséges életet él.
 

Óriási szerencsém volt: egy tűzoltó és egy mentőorvos állt meg segíteni, ezért jöhetett értem helikopter. Ha mentő visz, nem élem túl az utat a kórházig. Amit átéltem, azt nem lehet teljesen feldolgozni. Nem erőltetek semmit, inkább hozzászoktam az új élethez. Nagyon hiányzik a motorozás, de ami számomra a legjobb volt benne, az az érzés, hogy az egész testemmel együtt éltem a motorral. Ez műlábbal egyelőre nem megoldható, de ami késik, nem múlik.

Ákos elfogadta, a helyzetet, igyekszik mindent elérni, amit akar Fotó: Tichi Ákos Bolivár


Ákos azt szeretné bebizonyítani, hogy sérült emberként, is lehet boldog, nem vágyik semmilyen extra dologra, és nem akar megfelelni másoknak. 
 

Tök jó érzés, hogy minden reggel mosollyal ébredek. Lehet, hogy ha meglenne mindkét lábam, nem motiválnám azt a rengeteg embert, aki követi az életemet. Biztos vagyok benne, hogy mindennek oka van. Én egy vidám, mosolygós ember vagyok, és nekem ez így elég.

Tichi Ákos Bolivár a TikTok-on sokezer támogató követőt erősít lelkileg. 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.