26 évesen hunyt el Ellis Robinson, a Rochdale FC akadémia korábbi játékosa. A fiatal focista 2016-ban, edzés közben egy szörnyű baleset után lebénult, majd állapota az évek során jelentősen romlásnak indult.

Rengeteg ember tisztelgett az elhunyt focista emléke előtt, miután volt klubja megosztotta a gyászhírt.
A Rochdale FC szomorúan értesült korábbi akadémiai játékosunk, Ellis Robinson haláláról. Ellis súlyos gerinc- és nyaksérüléseket szenvedett 2016-ban egy baleset következtében, miközben szeretett sportágát űzte.
- írták X-oldalukon.
Az egykori klub részvétét fejezte ki a fiatal családjának és barátainak, valamint egy adománygyűjtést is megosztott.
Habár az élet a legnehezebb lapokat osztotta ki neki, Ellis és mindenki körülötte igyekezett a legtöbbet kihozni abból az életből, amit együtt kaptunk.
- olvasható a fiatal számára szervezett adománygyűjtő oldalon.
Ryley Shaw, aki a gyűjtést szervezte, azt is megígérte, hogy egy bokszmeccset fog vívni a Elis tiszteletére. Hozzátette, hogy a befolyó összeget a temetésre fordítja.
Ellis mindössze 17 éves volt, amikor egy mérkőzés során egy másik játékos rázuhant, és súlyos gerincsérülést szenvedett. A manchesteri Oldhamből származó tinédzser teljesen elvesztette minden érzékét a mellkasa alatt, és később küzdött azért, hogy visszanyerje járóképességét. Egy nyolcórás, embert megpróbáló műtéten is átesett, hogy helyreállítsák a balesetben megsérült csigolyáit.
Ellis nehéz időszakon ment keresztül a februári futballbalesete óta, és bár nem tudtuk meg, hogy újra képes lesz-e járni vagy sem, a szeretettel és támogatással továbbra is pozitívak maradunk, amíg Ellis talpra nem áll.
- mondta édesanyja, Lisa Robinson még a 2016-os baleset után.
Ellis, aki édesanyjával és öccsével, Oliverrel élt együtt, ígéretes fiatal sztár volt, aki a Rochdale-nél játszott, majd sport szakon kezdett tanulni az Oldham College-ban.
Balesete után családja több gyűjtést is szervezett, hogy segítsék rehabilitációját, most azonban fel kell dolgozniuk a veszteséget - írta a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.