A várandós kismama arra kérte a férjét, ne utazzon el, mivel már a terhessége harmadik trimeszterében van, de ő ennek ellenére elindult, és a nő végül egyedül maradt a kórházban.

A 37 éves nő a Redditen osztotta meg történetét. A kismama leírta, hogy majdnem 18 éve vannak együtt férjével, és sokéves termékenységi problémák után most ikrekkel várandós.
Még mindig nem hevertem ki, min mentem keresztül fizikailag és lelkileg, hogy idáig eljussak
- írta őszintén a bejegyzésében.
Annak ellenére, hogy több feszültség is volt a párja családja és közte, férje úgy döntött, hogy meg kell látogatnia az ország másik végében élő testvérét.
Bár nem voltam lelkes az ötlettől, hogy elkerüljem a haragot, beleegyeztem. Eleinte december közepére javasolta az utazást, én pedig azt mondtam, hogy ez már túl késő a terhességem szempontjából.
A beszélgetés után a nő kompilációkat kezdett tapasztalni, súlyos duzzanatot és terhességi hipertóniát. Gyógyszert kapott a vérnyomás szabályozására, de semmi sem tűnt hatékonynak. Egészségi problémái ellenére férje megtartotta az utazási terveit.
A férjem csak AZUTÁN foglalta le a járatát (december közepére), miután diagnosztizálták nálam a terhességi hipertóniát. Ha előtte foglalja, talán nem éreztem volna ennyi haragot
- írta a nő.
Majd mindössze 24 órával férje távozása után éjfélkor kórházba kellett menjen magas vérnyomás miatt.
Végül preeclampsiát állapítottak meg nálam. Több órát töltöttem egyedül az éjszaka folyamán a szülészeten, és további gyógyszereket kaptam. Mindkét baba szívműködése normális volt, végül hazaküldtek.
A kismama azt is megosztotta, hogy nagyon depressziós lett és szorongott amiatt, hogy egyedül kellett átélnie ezt az egészet. Férje azonban még mindig nem kért bocsánatot azért, hogy az utazási vágyait helyezte előtérbe. Hozzátette, hogy ha valóban találkozni akart volna a testvérével és nővérével, egyszerűen elhozhatta volna őket.
Bár a legtöbb családtag úgy gondolja, figyelmetlenség volt tőle, hogy ebben az időszakban utazott, mások azzal érveltek, hogy ő sem tudhatta előre, hogy a nő kórházba kerül az utazása idején.
Ezért fordult a nő a Reddithez kívülálló perspektíváért, megjegyezve, hogy bizonytalan abban, hogyan léphetne túl azon a haragon, amit érez - számolt be róla a People Magazin.
A férjed egy bunkó, és ugyanígy az, aki azt mondta: ‘Hogy tudta volna…’ Vegyük sorra: 1) harmadik trimeszter, bármi megtörténhet, 2) az életkorod = magas kockázat, 3) terhességi hipertónia = fokozott kockázat
- írta az egyik felhasználó.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.