Minden ünnepre és jelentősebb alkalomra különleges díszítést kap a 15 évesen elhunyt Dominik sírja. Karácsony előtt egy varázslatos téli falu makettjét készítette el a családja, amit a sírra helyeztek. Karácsonykor azonban egy pofátlan tolvaj több emléket is eltulajdonított a sírról. Az anyuka üzent a tettesnek.

Dominik két évvel ezelőtt jégkorcsolyázás közben asztmarohamot kapott, az életét a kórházban sem tudták megmenteni. A halálát sosem tudják feldolgozni a szerettei. Hatalmas űrt hagyott maga után. Nem múlik el úgy nap, hogy Kovács Nikolett ne gondolna szeretett fiára. A család karácsonykor is kiment Dominik sírjához és észrevették, hogy több tárgy is eltűnt.
„December 25-én, amikor odamentünk Dominik sírjához megláttuk, hogy hiányzik pár dolog. Egy Grincs-szobor, egy Xbox-joystick, és egy dekorációs, világító gyertya ” – sorolta az édesanya.
Apróságok annak, aki nem érti, semmiségek annak, aki nem tisztel semmit és senkit, de nekem ezek nem tárgyak voltak. A joystick Dominik kedvenc játékának emléke volt, egy mozdulat, egy nevetés, egy „anya, nézd!” lenyomata
– mondta Niki hozzátéve: „Sokáig szerencsésnek mondtam magam, mert más gyászolóktól már halottam, hogy „eltűnt ez, eltűnt az” szeretteik sírkövéről, és én csak hallgattam, együttéreztem, felháborodtam, bár nálunk még nem történt meg...de most igen”.

A család úgy döntött, hogy ezentúl kamerát helyeznek a sírhoz, hogy ne ismétlődhessen meg az eset. Az édesanya üzent a tolvajnak:
Amikor elvetted, akkor meggyaláztad, nem a sírt, hanem az embert, a szeretetet, és a gyászoló szülők fájdalmát. Ott álltál egy név fölött, egy születési és egy halálozási dátum előtt, egy gyermek életének teljes hosszán. Egy élet maradványai fölé nyúltál és te mégis elvetted. Ez nem lopás! Ez aljasság! Ez morális rothadás! Ez az a szint, ahonnan már nincs mentség! Aki éhes, az kér, aki szegény, támogatást szeretne, és aki bajban van, az segítséget keres. De aki sírról lop, az nem rászoruló, az romlott, és szándékosan választja a legalját. Ha van benned még bármi, ami emberi, akkor vidd vissza és többé ne nyúlj oda, ahol egy gyermek neve van kőbe vésve!
Kovács Nikolett több ezer gyászolónak ad erőt. Létrehozta a Hazatért Angyalok elnevezésű Facebook-csoportot, aminek már több mint háromezer tagja van. Egy összetartó közösség alakult ki. Niki rendszeresen szervez rendezvényeket, ahol személyesen is találkozhatnak azok az emberek, akik elveszítették a gyermeküket, vagy bármely családtagjukat, szerettüket. Könyvet is írt, hogy segítsen az embereknek a gyász feldolgozásában. A Hazatért Angyal című könyv bevételéből azoknak a rászoruló családoknak szeretne segíteni, akik nem engedhetik meg maguknak a szerettük méltóságos temettetését.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.