A mondás szerint a bosszú hidegen tálalva a legízletesebb – és egy nő ezt szó szerint vette. Nyolc év telt el azóta, hogy menyasszonyként megtudta: a vőlegénye fél éven át viszonyt folytatott a szomszédjukkal. Az esküvő előtt két héttel a férfi legjobb barátja nem bírta tovább a lelkiismeret-furdalást, és bevallotta az igazságot. A menyasszony azonnal lefújta az esküvőt, a családban pedig botrány robbant – de ez csak a történet kezdete volt.

A nő nemcsak, hogy továbblépett, de nyolc évvel később is aktívan élvezi, hogy apránként bosszút áll a hűtlen exén – méghozzá a férfi saját testvérének segítségével. A sztorit a It’s A Girl Thing podcast egyik adásában olvasták fel, majd a TikTokon is elterjedt, több mint 30 ezer lájkot gyűjtve.
„Minden kétes alaknak az exem telefonszámát adom meg a sajátom helyett”
– írta a nő.
„Azóta már kétszer is számot cserélt, mert belefáradt a hívásokba és üzenetekbe. De a húga mindig elküldi nekem az új számát.”
A kommentelők tomboltak az örömtől:
„Ez a petty bosszú művészi szintje!”
– írta az egyik hozzászóló.
„Ha a húga még mindig benne van, az a nap poénja!”
– tette hozzá egy másik.
A videóhoz fűzött megjegyzés szerint
„Biztosan mondhatjuk, hogy a nővér sem felejt”
– és valóban, a történet azt bizonyítja, hogy a bosszú néha nem hangos, hanem apró, kitartó és diadalmas.
A podcastban még egy másik nő történetét is felolvasták, aki csalfa férjét leckéztette meg: a férfi akkor csalta meg, amikor ő vérrák-kezelés alatt állt. A nő bosszúja legendássá vált: erős csilipaprikát dörzsölt a férje biciklis nadrágjának belső bélésébe, majd a végén még a fogkeféjét is a vécébe mártotta, írja a Mirror.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.