"Vágytam rá, hogy megtudjam, miért fogadtak örökbe, aztán kiderült, hogy a szüleim testvérek"

Ez volt az a pillanat, amire Teresa Weiler egész életében várt: végre találkozhatott a biológiai anyjával. De amire egyáltalán nem számított, az az, hogy szemtől szembe kell néznie biológiai apjával és nagybátyjával is, akikről megdöbbentő módon kiderült, hogy ugyanaz a férfi. Kiderült, a szülei testvérek.

Teresa szülei vér szerinti testvérek voltak, és ezt a titkot a következő 40 évben megtartotta magának.

A most 65 éves Teresát két és fél éves korától Terence apa és Truda anyja nevelte Londonban, és egész életében tudta, hogy örökbe fogadták. Mégis nagyon keveset tudott a vér szerinti szüleiről, és nem is tervezte, hogy felkutatja őket – egészen addig, amíg unokaöccse születése el nem gondolkodtatta azon, hogy egyszer majd neki is lesznek gyermekei. Eleinte nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy többet tudjon meg a születése körülményeiről, de amit felfedezett, azt mélyen eltemette magában. 

Teresa ezt mondja: „Nagyon boldog gyerekkorom volt. Csak két és fél éves koromban, hároméves koromban mentem a szüleimhez. Már volt két nálam idősebb fiuk. Akkoriban az emberek nem igazán meséltek az örökbefogadott gyerekeknek a hátterükről... Azt hiszem, a szüleim csak azt tudták, hogy ír anyám van, aki hajadon, és azonnal örökbe adott.”

Kiderült, a szülei testvérek

A huszas éveiben döntött úgy Teresa, szeretné tudni, honnan is származik. Teresa kikérte az örökbefogadási iratait a szociális szolgálatoktól, és hét hónappal később elutazott a tanács hivatalába, ahol hozzáférést kapott az aktájához.

„Először is, azt olvastam, hogy anyám, amennyire én tudtam, hajadon anya volt” – emlékszik vissza. „Csak 16 éves volt, ezért nem volt abban a helyzetben, hogy felneveljen, és ahogy tovább olvastam, részletek derültek ki az apámról is.”

Semmi sem készíthette volna fel Teresát a következő meglepetésre.

Azt mondja: „Olvastam, hogy az apám anyám testvére volt, és 14 éves volt, amikor fogantattam. Kicsúszott a lábam alól a talaj. Katolikus családban nevelkedtem. A házasság előtti szexet rosszallóan ítélték el, nemhogy ilyesmit. Végső soron vérfertőzés volt, amit magamban kellett tartanom, és soha senkinek nem mondtam el. Hirtelen egy szörnyű, mocskos titokká váltam, fizikailag rosszul éreztem magam olvasás közben.”

„Értéktelennek éreztem magam, és mintha ha tudták volna a szüleim, soha nem fogadtak volna örökbe. Hogy ha bárkinek elmondanám, és a testvéreim megtudnák, akkor semmi közük sem lenne hozzám. Egyszerűen csak piszkosnak éreztem magam.”

Miután megtudta az igazságot, Teresa úgy érezte, nehéz döntést kell meghoznia. Így magyarázza: „Úgy döntöttem, ha gyerekeim lesznek, valami szörnyűség fog történni velük, vagy valamilyen fogyatékosságuk lesz, és az az én hibám lesz. Nem vállalhattam a kockázatot. Onnantól kezdve ha egy kapcsolatom kezdett komolyra fordulni, azonnal kiszálltam belőle.”

Miután évekig titokban élt, 1985-ben még egy lépéssel továbbment, és úgy döntött, hogy megpróbál személyesen találkozni biológiai szüleivel.

„Néhány év után elkezdtem gondolkodni azon, hogy talán találkoznom kellene anyámmal, és megpróbálnom az ő szemszögéből látni a dolgokat” – mondja Teresa. „Volt egy nyilvántartás, amelybe felírhattad a neved, hogy jelezd, ha a szüleidet keresed, és volt egy nyilvántartás azoknak a szülőknek, akik gyermekeiket keresték. Nem telt bele sok idő, és a szociális szolgálat felvette velem a kapcsolatot, és adtak egy címet, ahová mennem kell.”

Amikor találkozott a vérszerinti anyjával, olyan volt, mintha tükörbe nézett volna. És a házban volt még valaki, aki kiköpött másuk volt: az apja, akit az anyja csak egy barátként mutatott be. Teresa túl dühös volt, hogy normálisan tudjanak beszélni, ezért hamar véget ért a találkozó. Az anyja megadta a telefonszámát, hogy hívja fel, ha még lennének kérdései. Csakhogy amikor Teresa felhívta, a vonal süket volt. A lakásból is elköltöztek és a szomszédok nem tudták, kik is voltak ők és hova mentek.

"Ismét eldobtak maguktól. Ez annyira mélyen érintett, mert újra azt éreztem, hogy értéktelen vagyok, akit nem lehet szeretni."

Teresa végül 41 évig hurcolta magával a titkát, amikor is egy barátjával folytatott beszélgetés során egyszer csak kifakadt belőle. A barátja azonban egyáltalán nem undorodott tőle, hanem támogatta. Végül a szüleinek is bevallotta. Ők csak azon háborodtak fel, hogy Teresa ilyen sokáig maga cipelte ezt a súlyt és félt attól, hogy a származása miatt máshogy néznének rá és kevésbé szeretnék.