Teljesen összetört az a Rachel Cowley, aki immáron évek óta nézi, ahogy lánya a szeme előtt sorvad el egy szörnyű betegség miatt, amire nincsen gyógymód. Épp ezért az anya azt reméli, ha egyszer eljön az ideje lánya halálának, akkor az gyors és fájdalommentes lesz a most 20 éves Jessica számára. A fiatal lány korábban imádott lovagolni, táncolni és tornázni. Ma azonban már nem tud járni, beszélni, sőt nyelni sem. Mindezt egy rendkívül ritka kór miatt.
Jessica először tíz évesen küzdött rohamokkal, akkor epilepsziát diagnosztizáltak nála. Három évvel később pedig fokozatosan elvesztette uralmát a lába felett, majd hirtelen, egyik percről a másikra séta közben összeesett. A kanapéról sem tudott felkelni, az otthonukban lévő lépcsőn édesapja kellett hordozgassa.
Szívszorító rejtély volt
- emlékezett vissza Rachel hozzátéve, az orvosok eleinte úgy vélték, Jessica növekedési fájdalmakkal küzd csupán. Végül azonban Jessicát dentatorubral-pallidoluysi atrófiáttal, DRPLA-val diagnosztizálták. Egy örökletes, ritka neurológiai betegséggel, amelynek sem kezelése, sem gyógymódja nincs. Jessica állapota végzetes, és várhatóan már csak 3–5 éve van hátra.
Félek, hogy a következő években meghal. És bár szörnyű kimondani, remélem, amikor megtörténik, gyors lesz, de úgy érzem, nem így lesz. Látom, ahogy nap mint nap eltűnik a szemem elől a kislányom
- közölte Rachel, aki teljes állásban gondozza lányát, aki kerekesszékhez van kötve és immáron demenciára emlékeztető tüneteket mutat és inkontinenciával küzd.
Szörnyű és félelmetes. Nincs mit tennünk, csak annyit, hogy a hátralévő időt a lehető legszebbé tegyük
- idézte Rachelt a TheSun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.