„A legnehezebb az volt, hogy senki sem hitt nekem” – Linett anyukája őszintén vallott a gyermeke betegségéről

csontdaganat
PUBLIKÁLÁS: 2025. október 20. 07:30
Linett mindössze négyéves, de már többet küzdött, mint sok felnőtt. A magzati korban átélt stroke után most csontdaganatot diagnosztizáltak nála. Édesanyja, Zsófia minden erejével próbálja segíteni és hisz benne, hogy most is csoda történhet.

A kis Linett még magzati korban átélt egy stroke-ot, amelynek következtében féloldali (spasztikus) bénulása lett. Az édesanyja, Zsófia nemrég azonban arról számolt be lapunknak, hogy most ismét az életük egyik legnehezebb időszakát élik: a négyéves kislánynál ugyanis csontdaganatot diagnosztizáltak. 

úabb diagnózis - csontdaganat
Zsófia évek óta harcol kislánya, Linett egészségéért. A négyéves kislány még magzati korban szenvedett el egy stroke-ot, most pedig újabb tragikus diagnózissal (ami a csontdaganat) kellett szembenézniük. Fotó: Beküldött

„Túlaggódó anyukának hívtak, mert a gyerekem ránézésre egészséges”

Linett története nem most kezdődött. Zsófia elmondása szerint már a kislánya magzati korban elszenvedett stroke-ját is csak két év bizonytalanság után sikerült diagnosztizálni, mert sokszor csak legyintettek rá. Végül a budapesti Bókay klinikán kaptak egy hivatalos diagnózist, és így elkezdődhetett a kezelés. 

Két éven keresztül nézett mindenki butának és elvetemültnek, mert vittem ide-oda a kislányomat, mondván, hogy valami baj van. Végül a budapesti Bókay János utcai gyermekklinikán Szeifert Lilla doktornő volt az, aki komolyan vette az aggodalmamat és kimondta a diagnózist.

 – idézte fel az édesanya, aki abban a helyzetben megkönnyebbült a hosszú bizonytalanság után, hiszen végre elindulhat a lánya kezelése, ami önmagában nagyszerű lenne. 

Az elmúlt fél évben azonban egy újabb harc kezdődött: ugyanis nemrégiben Linett váratlanul egy erős, egy ponton érezhető lábfájdalomra panaszkodott. A fájdalom pedig nem múlt el, sőt, egyre erősödött. Linett kis idő múlva már aludni és járni sem tudott rendesen. Az édesanya ezúttal újra Budapestre vitte a kislányt, ahol több vizsgálatot is elvégeztek, ám egyik sem hozott megnyugtató eredményt. 

NSAID kezeléseket kapott, vérvételek, röntgenek, ultrahangok követték egymást, de minden negatív lett. Egy héttel később viszont már olyan fájdalmai voltak, hogy nurofen nélkül nem tudott létezni

 – mondta az anyuka, majd hozzátette: 

Ekkor vittem tovább Budapestre, a Bókay klinikára, de ott sem találtak semmi konkrétat.

 – idézte fel az édesanya.

A reumatológiai konzíliumon végül kimondták a gyanút: lehet, hogy csontdaganat. 

Amikor rákérdeztem, azt válaszolták, van rá esély, hogy daganatról van szó, de biztosat nem tudtak mondani

– árulta el nekünk Zsófia, aki ekkor teljesen összeomlott, hiszen közölték vele, hogy a szükséges MR- és csontszcintigráfiás vizsgálatokra akár hónapokat is várniuk kell. 

Linett mindössze négyéves, de már többet küzdött, mint sok felnőtt. Fotó: Beküldött

Összefogtak a kis Linettért: a diagnózis szerint valóban csontdaganatos

A kétségbeesett édesanya ekkor döntött úgy, hogy nyilvánosan is megosztja történetüket a közösségi médiában. A poszt rövid idő alatt számos emberhez jutott el, köztük orvosokhoz is. 

A bejegyzés után megkeresett dr. Schlégl Ádám, aki azt mondta, szeretné megnézni Linettet. Ekkor derült ki, hogy a röntgenen is látszik már a csontdaganat. A posztnak köszönhetően egy napon belül kaptunk időpontot csontszcintigráfiára is, ami szintén jelezte az elváltozást

 – mesélte Zsófia, aki szerint a hivatalos diagnózist végül Pécsett kapták meg, dr. Schlégl Ádámnál. Ennek köszönhetően Linett jelenleg a pécsi klinikán áll kezelés alatt, ahol hamarosan altatásos CT és műtét vár rá.  

A család számára ez a nyár különösen nehéz volt: Linett szeretett nagymamája egy daganatos megbetegedés miatt hunyt el, ami mélyen megrázta őket.

Most még nagyobb fájdalom, hogy ismét ezzel a betegséggel kell szembenéznünk, de bízom benne, hogy Linettnek nem egy agresszív rák típusa van. Az orvosa szerint 95%, hogy osteoid osteoma, ami egy jóindulatú daganat

 – mondta reménykedve az édesanya, aki a mindennapokban a párjával együtt neveli Linettet. 

Több mint egy éve segít minket minden nap, de így is hatalmas anyagi terhet jelent a folyamatos utazás és a kezelések sora

– árulta el nekünk, majd hozzátette: „Linettnek szerencsére nincs betegségtudata, nem is érzi magát annak, nem panaszkodik, sokat nevet. Kicsit fél, de mindent alaposan elmagyarázunk neki mi, hogy történik, milyen vizsgálatok lesznek, stb, amit ő elfogad. Tele van élettel, szeretettel.” – nyilatkozta Zsófia, aki abban bízik, hogy minél többen megismerik Linett történetét, annál közelebb kerülhetnek a segítséghez. 

Most ugyanis támogatásokra lenne szükségük, hogy a kislány mielőbb felépülhessen. Zsófia alábbi posztjában, arra kéri a segítő szándékú embereket, csak osszák meg a történetüket.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.