Mint azt a Bors is megírta, valószínűleg ezekben a percekben is keresik azt a fiatal egyetemi kutatót, aki egy tragikus csónakbaleset után tűnt el a Hortobágy-Berettyó főcsatornán, Püspökladánynál. Ismeretes: négy ember kedden (szeptember 30.) borult fel a csónakkal. Bár a baleset után hárman kiúsztak a vízből, az egyiküknek nyoma veszett. A csónakban ülők a Debreceni Egyetem kutatói voltak, éppen egy halbiológiai kutatást végeztek, amikor egy örvény a mélybe rántotta őket.
Azóta is szakadatlanul keresik a fiatalt, a kutatásban az egyetem is részt vesz, ahol már korábban megerősítették a Borsnak, hogy valóban az ő hallgatóikról és oktatójukról volt szó.
A doktori kutatásaihoz kapcsolódóan végzett kedden halbiológiai vizsgálatot, a Hortobágy-Berettyó főcsatorna ágotai vészelzáró zsilipének térségében a Debreceni Egyetem két PhD-hallgatója, a Hidrobiológiai Tanszék oktatója és a halászati társaság képviselője felügyeletével, amikor egy örvény lerántotta a csónakjukat
- mondta el Borsnak a Debreceni Egyetem sajtóközpontja. Hozzáfűzték: a rendőrségi vizsgálat mellett ők maguk is indítottak egy belső vizsgálatot az ügyben.
- Az intézmény együttműködik a hatóságokkal a kutatásban és a baleset kivizsgálásában, a Természettudományi és Technológiai Kar belső vizsgálatot indított az eset körülményeinek feltárására, hogy kiderüljön, a résztvevők betartották-e a terepi munkavégzésre vonatkozó munkavédelmi szabályokat - tették hozzá.
A Debreceni Egyetem hidrobiológusát, a 25 éves Huttman Mátét jelenleg is eltűntként keresi a rendőrség. A férfi tavaly végzett a Debreceni Egyetem Hidrobiológiai Tanszékén, mint az intézmény egyik ígéretes diákja. A férfi tavaly még tudományos pályázaton is indult, akkor a Sebes-Körös és a Holt-Sebes-Körös vidékével és annak halfaunájával foglalkozott, mint az intézmény megbecsült diákja. Nem csoda, hogy könnyedén felvételt nyert az egyetem doktori képzésére is, ahol a baleset idején is tanult, valószínűleg újabb kutatása miatt volt kint aznap a Berettyón is.
A tragédiát csak súlyosbítja, hogy Máté a baleset után nyolc nappal, azaz október 9-én ünnepelné 26. születésnapját.
Most azonban még mindig eltűntként keresik, sokak szerint a gát utáni sebes víz sodorhatta el.
A Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálatának tájékoztatása alapján a Püspökladányi Rendőrkapitányság vízi közlekedés veszélyeztetése bűntett miatt indított eljárást.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.