Az újdonsült anyukának, Funmi Lawalnek a szülés utáni napokban a kisbaba körüli boldogságban kellett volna fürdőznie, de ehelyett az életéért kellett küzdenie, miután váratlanul stroke-ot kapott.
Az 58 éves londoni nő a második gyermeke várandóssága alatt magas vérnyomással küzdött, és a legmagasabb gyógyszeradagot szedte annak szabályozására. Bár a betegség esetében örökletes volt, sokkoló fordulatot vett állapota, miután a lánya születését követő 7 napon belül stroke-ot kapott.
A napon, amikor a stroke történt, 2002 decemberében, nem éreztem semmi szokatlant. A szülésznő meglátogatott és megmérte a vérnyomásomat. Nagy volt a zaj, de azt mondta, minden rendben. Azonban visszatekintve most, nem lehettem rendben.
- mesélte Funmi a Mirror-nak.
Délután elkezdődtek a fejfájásaim, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget. Másnap volt a lányom névadó ünnepsége, így úgy gondoltam, hogy majd utána elmegyek az orvoshoz, hogy kiderítsem, mi a baj. Azonban aznap este stroke-ot kaptam. Emlékszem, hogy felébresztettem a férjem, és azt mondtam: "Fáj a fejem", így felkelt, hogy adjon vizet inni, de a következő pillanatban azt vettem észre, hogy sétálok, és elesem. A lábam kibicsaklott, és bepisiltem.
- emlékezett vissza a történtekre az akkor 35 éves nő.
A férje a másik szobából felhívta a szüleit, hogy segítsenek. Funmi apja rohant a lányához és átölelte attól tartva, hogy el fogják veszíteni, miután korábban testvére tragikusan elhunyt.
Nem tudtam beszélni. Nem tudtam, mi történik, vagy mi ez. Kábult állapotban voltam, de mire megérkezett a mentő, teljesen eszméletlen voltam.
Funmit kórházba vitték, ahol CT-vizsgálatot végeztek, de ez alatt hirtelen megállt a szíve.
Amikor a nővérem látta, hogy minden orvos a CT-be rohan, a legrosszabbra gondolt. Szerencsére visszahoztak.
Az újdonsült anyuka agyműtéten esett át 24 órával a stroke után, de a családjának az orvosok azt mondták, hogy lehet, hogy nem éli túl, vagy soha nem fog újra járni vagy beszélni. A sürgős beavatkozást követő néhány napot kómában töltötte Funmi.
Amikor felébredtem, hallottam mindent, amit mindenki mondott, és felismertem minden családtagomat és barátomat. A legjobb barátom folyamatosan mondogatta: "A babád jól van, a babád jól van." Hallottam mindent, amit mondtak, de nem tudtam válaszolni, ez nagyon frusztráló volt.
A kétgyermekes anya hat hétig volt kórházban, és emlékszik arra a pillanatra, amikor először látta magát a tükörben.
Nem tudtam elhinni, amit látok, a fejem fele le volt borotválva, teljesen sokkolt az egész, és elkezdtem sírni.
Amikor Funmit kiengedték a kórházból, rehabilitációra, logopédiára és gyógytornára volt szüksége, hogy visszanyerje a karjai mozgását, de csak 2003 közepére nyerte vissza teljesen a beszédét. Ezt követően további felépülés várt rá, amit a veseelégtelenség és évekig tartó dialízis bonyolított, mielőtt transzplantációra került sor.
Ma az anyuka egy mozgást segítő eszközzel éli mindennapjait, de ez az ízületi gyulladásának köszönhető.
Mindig hittem abban, hogy nem leszek fogyatékos, mindig hittem abban, hogy minden rendben lesz. Mindig reméltem, hogy a babám jól lesz. Az anyám ott volt, vigyázott rá, így nem kellett aggódnom emiatt. Mindig pozitívan gondolkodtam.
Funmi a nehézségek ellenére pozitívan tekint a jövőbe, de bevallotta azt is, hogy a szülés utáni stroke miatt kislányával nem alakult ki megfelelő kötődés.
Máig nem kötődtem a lányomhoz, és ő sem kötődött hozzám. Ez kölcsönös tisztelet. Nem vagyunk olyanok, mint egy normális anya és lánya, ez kicsit összetöri a szívemet. Így nőtt fel. Soha nem adtam neki a teljes figyelmem, és azt hitte, az anyám az ő anyja, mert annyira sokat segített.
2021 júliusában újabb tragédia érte az anyát, ugyanis tragikusan elvesztette fiát, Mubarrakot, aki mindössze 22 éves volt. A fiatal halálának körülményeit mai napig rejtély övezi az anya számára, elmondása szerint minden rendben volt, elindult otthonról fia, majd váratlan meghalt.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.