A férfi nem fogta vissza magát. Részegen többeket megtámadott a fedélzeten.
Ryanair az angliai Bournemouth-ból a spanyolországi Gironába tartó járata Franciaországban hajtott végre kényszerleszállást, mert az egyik utas illuminált állapotban borzolta kedélyeket a repülőgépen.
A Sun arról számolt be, hogy a részeg férfi az utazás közben először elment vécére, majd mikor elvégezte dolgát a repülőgép egyik vészkijáratához sétált, és megpróbálta kirántani az ajtót a helyéről. Mindezt látva a többi utas, azonnal felpattant a helyéről, hogy megakadályozzák, ám ekkor a férfi dühös, majd agresszív lett, és rugdosni és ütni kezdett. Az egyik szemtanú szerint, ez majd eltartott 30 percen keresztül, míg végre leteperték a földre és biztonsági övvel megkötözték, hogy moccanni se tudjon. Ám ez is kevés volt, mert így is sikerült lefejelnie az egyik idős utastársát.
A gép az utazást megszakítva Toulouse-ban szállt le, ahol a rendőrök már várták a gépet, és eltávolították a férfit a fedélzetről. Egy utas által készített videófelvételen látszik, hogy a férfi rátámadt a rendőrökre, amikor azok le akarták vezetni a gépről, és akkor sem nyugodott meg, amikor már leszálltak a járműről, végül három rendőrnek kellett leszorítania a földre. A gép ezután immár a férfi nélkül folytatta tovább az útját Gironába.
A Ryanair szóvivője megerősítette az esetet, és elmondta:
a Ryanair szigorú zéró tolerancia politikát alkalmaz a helytelenül viselkedő utasokkal szemben, és továbbra is határozott intézkedésekkel fog fellépni a rendbontókkal szemben, biztosítva, hogy az utasok és a személyzet tiszteletteljes és stresszmentes környezetben utazhasson, felesleges incidensek nélkül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.