A hatéves Karcsika egyike annak a mindössze négy ismert magyar gyermeknek, akit Pitt–Hopkins-szindrómával diagnosztizáltak. Ez a szindróma egy rendkívül ritka genetikai betegség, amely beszédhiányt, mozgászavart és súlyos fejlődési elmaradást jelent. Sorstársa, Laurent kapcsán megírtuk, hogy ezt a betegséget "örök mosolygós betegségnek" is hívják, ami azt jelenti, hogy ezeknek a különleges gyerekeknek az arcvonásai nagyon szépek, és hajlamosak a folyamatos mosolygásra. Szabó Karcsika története azonban különbözik, mert bár mosolyog, őt szinte minden a világon irritálja, a hangok, a zajok, a fény vagy a víz jelenléte is!
Szabó Mónika immár egy éve egyedül neveli kisfiát, Karcsikát, két egészséges gyermekével együtt. Minden erejével azon dolgozik, hogy Karcsika egyszer önállóan járni tudjon. Elmesélte lapunknak, hogy a legnagyobb küzdelem, amit a sors neki szánt, egyáltalán nem egy leányálom. A Pitt–Hopkins-szindrómát felismerni is rendkívül nehéz volt, hiszen a betegséget a TCF4 gén hibája okozza, és Magyarországon szinte nincs rá szűrés.
A Pitt–Hopkins szindróma egy ritka genetikai betegség, amelyet a TCF4 gén hibája okoz. Jellemző rá a súlyos értelmi fogyatékosság, a beszéd hiánya vagy korlátozottsága, valamint gyakori mozgás- és légzészavarok. Az arcvonások is jellegzetesek: széles száj, telt ajkak, ritkás fogazat, rövid és széles orr, felfelé forduló orrnyílásokkal, mélyen ülő szemek, ívelt szemöldök és magas homlok. Bár oki kezelés nincs, a fejlesztések, terápiák és gyógyszeres támogatás javíthatják az életminőséget. A diagnózist genetikai vizsgálat, például exszom-szekvenálás (WES) (whole exome sequencing) igazolja, amely a TCF4 génben vagy a körülötte lévő kromoszóma-régióban lévő genetikai változást azonosítja.
Emiatt Mónikának az első évben kórházról kórházra kellett járnia, hogy választ kapjon arra, mi lehet a baja kisfiának. Ez a genetikai betegség súlyos értelmi fogyatékossággal, beszédképtelenséggel, mozgáskoordinációs és légzési zavarokkal jár. Olyan ritka, hogy a legtöbb orvos sem találkozik vele pályafutása során.
Ez a betegség olyan ritka, hogy még azt sem tudják, hogyan alakult ki. A fogantatáskor valami rendellenesség történhetett, de azt nem tudják pontosan megállapítani, hogy a női vagy a férfi sejt osztódásánál következett be a hiba. Nekem a terhességem teljesen eseménytelen volt, nem mozgott a hasamban, csak feszülést éreztem, de senki nem mondta, hogy baj lenne
– meséli Mónika a hatéves Karcsika édesanyja.
Furcsa volt, nem tartotta a fejét, amikor a kezünkbe vettük, lógott mindene, mint egy rongybabának. Ha tudtam volna, hogy a gyermekem beteg lesz, biztosan másként döntöttem volna, nem szültem volna meg. Nehéz ezt anyaként kimondani, de sajnos így érzem: ez neki sem élet. Szülőként nagyon nehéz elfogadni, mert ez nem valami, amibe beletörődhet az ember, csak elfogadni tudja
– teszi hozzá, mély őszinteséggel.
Hosszú évek teltek el vizsgálatokkal, bizonytalansággal, orvostól orvosig járva. Végül egy genetikai vizsgálat során, Debrecenben állapították meg a pontos diagnózist: Pitt–Hopkins szindróma.
Magyarországon kevesen végzik ezt a szűrést, pedig magzatvízvizsgálattal már ki lehetne mutatni. Semmilyen előzetes jel nem utalt a betegségre. Biztos vagyok benne, hogy nem vagyunk egyedül, mert a tünetek más betegségekkel, például Wilson-kórral vagy autizmussal is összetéveszthetők. Karcsikánál a WES szűrés során derült fény a problémára. Fontos, hogy ismerjük ezt a betegséget, mert csak így lehet célzottan és hatékonyan kezelni, már az elején
– meséli Mónika, majd hozzáteszi:
Én nem érzem úgy, hogy rejtegetnem kellene a gyermekemet. Sokan, akik szembesülnek ezzel a helyzettel, tanácstalanok, ezért szeretném megosztani a mi történetünket, hátha másoknak segít. Többen azt mondták, nincs szükség a diagnózisra, csak fejleszteni kell, de nekem tudnom kellett a pontos problémát, mert csak így lehet hatékonyan kezelni a betegséget. Minden szülőnek azt üzenem: ne adják fel, és addig keressék a választ, míg meg nem értik, mi a baj. Én nem nyugodtam meg, amíg egy évnyi vizsgálódás után Debrecenben meg nem állapították a diagnózist. Így is nagyon későn derült ki, pedig ha korábban tudjuk, sokkal célzottabban és eredményesebben lehetett volna kezelni
– mondja határozottan az anyuka.
Karcsika extrém izomgyengeséggel is küzd, ami miatt veszítettünk másfél évet azzal, hogy nem tudtuk, mi a baj. Azt mondták, nem akut eset, de én úgy gondolom, hogy a szép külső miatt nem vették elég komolyan. Most, hatévesen jól látszanak a tünetek: mindig tátva van a szája, nyáladzik, és erős autisztikus jelleg is megmutatkozik – azaz a szindrómán belül autista vonásai is vannak. Most egyéni oktatásban vesz részt, és csak egyedül tud lenni, más gyerekekkel nem fér össze. Konduktív terápián vesz részt, a csoportos foglalkozásokon nem tud megmaradni, mert minden inger és a többi gyerek is irritálja
– meséli Mónika a hétköznapjaikat.
A fiatal nő három gyermek édesanyja. Karcsika a legkisebb, és egyben a legnagyobb odafigyelést igénylő is. A betegség velejárója, hogy az érintett gyermekek egész életükben segítségre szorulnak. Karcsika nem beszél, a hangokat és a fényeket nehezen viseli, és mások társaságában feszült, sőt pánikba esik.
Hat éve be vagyunk zárva a lakásba. Nem tudunk elmenni bevásárolni, vendégségbe sem. A lakásban is csak a saját szobájában érzi biztonságban magát. Ő mindig segítségre fog szorulni, és ezt el kell fogadnunk, nincs ebből kiút. Régebben vendéglátóztam, és nagyon hiányzik az a világ. A baráti kapcsolataim szinte kizárólag a telefonra korlátozódnak. Anyukám segít, hogy eljuthassak bevásárolni, de alapvetően teljesen egyedül vagyok, ami nagyon nehéz. Azt gondolom, hogy Karcsika gondozása rengeteg lemondással jár
– mondja Mónika.
Ettől függetlenül ki merem jelenteni, hogy imádom őt, és talán a három gyermekem közül ő a legkülönlegesebb, mert a legtöbb időmet ő köti le, és rengeteg törődést igényel. Odajön, bújik, hajtja az arcát, mert nem tud puszit adni, ő a kis sziámi ikrem. Amíg csak képes vagyok felemelni a két kezem, addig velem lesz. Lehetne más életem is, rengeteg mindent feladtam azért, hogy ő velem legyen
– teszi hozzá.
Nem gyűjtök, mert sajnos sokan visszaélnek a helyzettel. Amikor a fejlesztésekre gyűjtöttünk, páran azt mondták, hogy ez a legkönnyebb módja annak, hogy valaki a beteg gyerekéből megéljen. Én senkinek sem kívánom, hogy a beteg gyereke miatt kelljen megélnie ilyesmit, inkább halnék éhen, minthogy ezt át kelljen élnem. Bárcsak egészséges lenne a gyerekem. Ezek a megjegyzések nagyon bántottak, és bár önerőből nem ment volna, nem akarok gyűlöletet szítani emiatt. Soha nem vállalnám ezt még egyszer. Nem értem, mit tettem az életben vagy a sorsnál, hogy ezt kaptam, de szerintem a legkegyetlenebb dolog az, amikor a saját gyerekedet kell eltemetned, a második legszörnyűbb pedig az, ha a gyermeked nem egészséges
– zárja gondolatait Mónika a hatéves egészen különleges Karcsika édesanyja.
Érdekel még hasonló történet? Nézd meg videón:
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.