Egy édesanya tragikusan elhunyt egy agyi vérrög következtében, három nappal azután, hogy a mentősök fülgyulladásként kezelték a tüneteit.
Natasha Hewittnek búcsút kellett vennie 16 hónapos kisfiától mindössze egy héttel karácsony előtt, miután a segélyvonal diszpécserei nem küldték sürgősen a kórházba tünetei miatt. Az édesanya először 2022. december 8-án kezdett hátfájásra panaszkodni. A fájdalom később a fejéig sugárzott, és december 14-én az orvosok antibiotikumot írtak fel neki, mivel úgy gondolták, fülgyulladásról van szó.
Annak ellenére, hogy rosszul érezte magát, Natasha és férje, Nick elmentek karácsonyi bevásárlásra, és megvették fiuk első cipőjét. A pár 11 vetélésen és két sikertelen lombikon esett át, mielőtt megszületett a kis Harry. Natashának korábban is voltak vérrög-problémái, kisfiuk is emiatt született 14 héttel korábban, mivel a méhlepényben vérrög alakult ki. Egy másik egészségügyi vészhelyzet során pedig tüdőembólia miatt is kórházba került. Mindezek ellenére a 35 éves édesanya esetét félvállról vették az egészségügyi szakemberek, amikor felhívta a brit egészségügyi segélyvonalat.
A hívás során elmondta, hogy a migrénes tünetei nem szűnnek, ráadásul hányt is. Natasha úgy érezte, mintha téglával vágták volna fejbe, szédült, viszont csak azt tudták neki tanácsolni, hogy foglaljon időpontot háziorvosához.
A sheffieldi anyát ekkor sürgősen kórházba kellett volna küldeni, de ő követte az utasításokat, és elment orvosához, ahol újabb gyógyszereket írtak fel neki. Mindössze 24 órán belül férje, Nick kénytelen volt a 999-es segélyhívót tárcsázni, majd Natashát mentővel vitték a sürgősségire. Ott agyi vénás szinusz trombózist diagnosztizáltak nála, vagyis egy nagy vérrögöt az agyában.
Natashát egy speciális osztályra szállították műtétre, de két nappal később, december 18-án hajnali 1 óra körül elhunyt. Halálával 44 éves párját, Nicket, valamint 16 hónapos kisfiukat Harryt hagyta hátra.
Natasha volt a legodaadóbb és legszeretőbb feleség, akit csak kívánhattam. Melegszívű, vicces és rendkívül intelligens volt. Mindenekelőtt ő volt a legközelebbi barátom. Átéltünk nehéz időszakokat, de amikor Harry megszületett és hazajött, úgy éreztük, új fejezet kezdődött az életünkben. Mindent hármasban csináltunk, és az élet tökéletesnek tűnt. Borzasztó volt nézni, ahogy szenved az utolsó napokban. Láttam, hogy rosszabbodik az állapota, de tehetetlennek éreztem magam.
- mondta a gyászoló férj.
Nick hozzátette, hogy nem volt okuk kételkedni abban, amit a segélyhívás során mondtak neki, de másnapra már tudta, hogy azonnal kórházba kell vinni feleségét.
Nem tudok elég hálás lenni az orvosoknak és mindenkinek a kórházban azért, amit érte tettek, de akkorra már túl késő volt. Natasha elvesztése olyasmi, amit egész életemben magammal cipelek majd. Annyi tervünk és álmunk volt a jövőre nézve, amelyek most darabokra hullottak.
Az összetört férj hangsúlyozta, hogy az egészben a legfájdalmasabb, hogy Harry elveszítette az édesanyját.
Mesélek neki róla, és arról, milyen büszke lenne rá, de összetöri a szívem, hogy Harry soha nem tapasztalhatja meg Natasha szeretetét első kézből. Natasha nem érdemelte meg, amin keresztülment.
- tette hozzá Nick, aki reméli, más családok elkerülhetik a fájdalmat, amit ők élnek át.
A 111-es vonalat működtető Yorkshire Ambulance Service elismerte, hogy mulasztás történt Natasha ellátásában. A szolgálat közölte, hogy ha állapotát időben felismerték és megfelelően kezelték volna, nagy valószínűséggel túlélte volna.
A vizsgálat azt is megállapította, hogy elszalasztott lehetőség volt az édesanya időbeni kórházba utalására. A halottkém arra a következtetésre jutott, hogy ez a mulasztás közrejátszott Natasha halálában.
Ez egy igazán tragikus eset. Nick és Natasha családja összetört a felesleges halál és annak körülményei miatt. Komoly problémák merültek fel Natasha 111-es hívásával kapcsolatban, amelyek rávilágítanak arra, mennyire fontos, hogy a pácienseket teljes figyelemmel hallgassák meg, és a legjobb döntések szülessenek az ellátásról.
- nyilatkozta Rosie Charlton, orvosi műhibákra szakosodott ügyvéd, aki Nicket képviseli.
Charlton hangsúlyozta, csak remélni tudja, hogy a segélyhívó szolgálat tanulni fog Natasha halálából, ami elkerülhető lett volna - írta a The Sun.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.