"Az orvosok ragaszkodtak hozzá, hogy a szédülésem miatt nincs miért aggódni... Aztán azt mondták, csak fél évem van hátra"

A 73 éves Glenn Lilley évekig szédüléssel, fülzúgással és romló hallással küzdött, és újra és újra azt mondták neki az orvosok, hogy nincs miért aggódni.

Aztán 2021 nyarán otthon összeesett, és egy olyan diagnózist kapott, ami a feje tetejére állította az életét: egy olyan agresszív agydaganatot találtak nála, hogy műtét nélkül talán már csak hat hónapja lett volna hátra.

A plymouthi nyugdíjas tanár először 2017-ben vette észre, hogy valami nincs rendben. Szédülés és fülzúgás hullámai gyötörték, ezért fül-orr-gégész szakorvoshoz ment el. MRI-vizsgálatot végeztek, de Glenn szerint nem észleltek problémát. Hallókészüléket kapott, és azt mondták, hogy egyszerűen együtt kell élnie a szédüléssel. 

„Soha nem voltam az a fajta, aki folyton a háziorvoshoz járkál” – emlékszik vissza. „Lerázom magamról a történteket, és továbblépek a dolgokkal, és azt hittem, hogy a tüneteimmel csak meg kell tanulnom együtt élni.”

Négy évvel később, miközben bevásárolt, Glenn összeesett, és beverte a fejét egy kőlépcsőbe. Férje, John a sürgősségire vitte. Annyira zavart volt, hogy a saját nevére sem emlékezett. Az orvosok először szélütésre gyanakodtak, de egy sürgős MRI-vizsgálat feltárta az igazságot: II. fokozatú meningiómája volt, egy daganat, amely az agyhártyából – az agyat és a gerincvelőt borító védőhártyákból – nő ki. A bal szeme mögül a feje hátsó részéig húzódott. A felvételre nézve Glenn azt mondta: „A daganat két szilvára hasonlított. Megdöbbentem és elborzadtam, amikor az orvosok elmondták.”

A meningiómák az agydaganatok leggyakoribb típusai közé tartoznak, a felnőtteknél diagnosztizált esetek akár egyharmadát is kitehetik. Az Egyesült Királyságban évente több mint 12 000 embernél diagnosztizálnak elsődleges agydaganatot, az Egyesült Államokban pedig ez a szám megközelíti a 94 000-et. 

A legtöbb meningióma lassan növekszik és I. fokozatú, de a II. fokozatú „atipikus” daganatok agresszívebben viselkednek, és nagyobb valószínűséggel kiújulnak. Bár technikailag nem rosszindulatúak, a koponyán belüli elhelyezkedésük életveszélyessé teheti őket. 

A II. fokozatú meningiómában szenvedő betegek ötéves túlélési aránya jellemzően 65 és 75 százalék között van, de az eredményeket nagymértékben befolyásolja, hogy a daganatok mekkora részét tudják eltávolítani a sebészek.

Az orvosok elmagyarázták, hogy Glenn daganata már 2017-ben is látható volt az MRI-felvételén, de akkor mégsem vették észre. Mire végre felfedezték, olyan gyorsan növekedett, hogy a kemoterápiát és a sugárterápiát már nem tartották járható útnak. 

 – mondta. 

A duzzanat csökkentésére felírt szteroidok miatt a súlya a duplájára nőtt. „Kismamaruhákat kellett vennem” – emlékezett vissza. „Úgy néztem ki, mint egy teljesen más ember.”

2021 szeptemberében egy 11 órás sürgősségi műtéten esett át a Derriford Kórházban, hogy eltávolítsák a daganatot. A műtét sikeres volt, de az orvosok figyelmeztették, hogy minden esély megvan rá, hogy a betegség kiújul, talán egy évtizeden belül, és hogy a további műtétek súlyos sérüléseket okozhatnak. 

„Kétszer is lemondták a műtétemet, mivel nem voltak ágyak az intenzív osztályon” – mondta. „Mire végre megműtöttek, úgy éreztem, hogy már nincs erőm.” 

A felépülés hosszú és lassú volt. Egy évbe telt, mire leadta a szteroidok okozta kilókat. Glenn ma is halláskárosodással, memóriakiesésekkel és fejfájással él. Minden nap végén úgy érzi, hogy az arca megereszkedik, mintha leesne, és folyamatosan törölgeti az orrát és a száját. 

De továbbra is derűlátó. „Ezek mind kezelhető dolgok” – mondja. „Csodálatos életem volt, és nagyon szerencsésnek érzem magam. Hálás vagyok, hogy élek.”

Először mankóval kezdett kint járkálni, majd anélkül, és fokozatosan visszanyerte erőnlétét.