Daganat okozta a szívszorító tünetet: az anyuka elfelejtette, hogy van gyereke

daganat
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 21. 09:30
Az anyuka hónapokig nem tudta, kicsoda.

Egy brit nő agydaganata szívszorító tünettel járt: teljesen elfelejtette, hogy anyuka. A 37 éves Clare Smerdon először szivárványszerű mintákat látott a szemével, ami végül a diagnózishoz vezetett.

Daganata miatt elfelejtette, hogy van gyereke
Daganata miatt elfelejtette, hogy van gyereke (fotó: JustGiving)

Az orvosok 4. stádiumú asztrocitómát találtak nála, amikor a kisfia, Teddy még csak 1 éves volt. A daganat agresszív természete miatt megmondták neki, hogy az élete időhöz van kötve, és lehet, sosem látja majd felnőni a fiát.

Miközben a műtétre várt, hirtelen furcsán kezdett viselkedni, mintha kitörölték volna az agyából, hogy anyuka. Most, több mint két évvel később, büszkén nézi a már 4 éves Teddyt, ahogy iskolai egyenruhájában készül a tanévkezdésre.

Amikor megkaptam a diagnózist, nem hittem, hogy valaha látni fogom, ahogy iskolába jár. Már nem érzem úgy, hogy haldoklom, de tudom, másoknak nincs ilyen szerencséjük

- mondta Clare.

Clare 2022-ben kezdte észrevenni a tüneteket, de az emberek nem értették, miről beszél. Kénytelen volt maga utánajárni, mi állhat a háttérben mert rettenetesen fájt a feje, és a látása is romlott.

Egy MRI-vizsgálat után egy majdnem 7 cm-es agydaganatot találtak nála 2022 júliusában. Akkor még csak attól rettegett, hogy túl korán kell majd elválnia a fiától - írja a New York Post.

Hihetetlen volt az a várakozási idő a műtét előtt. Teljesen elvesztettem önmagam, arról is megfeledkeztem, hogy anya vagyok. Teddynek hetekig az apjával kellett lennie. Visszanézve ez teljesen összetör.

2022 augusztusában egy 6 órás műtéttel eltávolították a daganatot, utána Clare 6 hét kemón és sugárkezelésen esett át. Bár 2023-as MRI-je alapján az orvosok azt mondták, csak néhány éve maradt hátra, Clare most csak várakozik, az idő majd megmutatja, mi lesz. Látása már így is gyenge, és az agydaganatokra kevés kezelés létezik.

Mindent megteszek, hogy segítsek az agydaganat-kutatásban. Ha az én történetem másokon segíthet, az nekem már elég. Szeretném, ha a kormány többet fektetne az agyrák-kutatásba.

 

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.