Egy év telt el azóta, hogy a csoda megtörtént. A megdöbbent hívek többet kaptak, mint amire számítottak, amikor a Szűzanya-szobor állítólag pislogott feléjük. Az Egyesült Államokban, Ohióban a pillanatot még kamerával is rögzítették.
Az Egyesült Államokban, Ohióban a pillanatot még kamerával is rögzítették. A hívek úgy vélték, hogy a Fatimai Szűzanya Országos Zarándokszobra rájuk tekintett, és kacsintott is, miközben körútja során éppen a régióban tartózkodott. Szemtanúk esküdtek rá, hogy a szobor becsukta, majd kinyitotta a szemét, miközben a Szent János evangélista-bazilikában volt kiállítva. A jelenlévők által készített fotók valóban úgy tűntek, mintha a szobor szeme pislogott volna.
A különös eset tavaly, augusztus 2-án történt. A szobor, amely 1968 óta több mint 100 országba eljutott, állítólag mozgatni kezdte a szemét, pedig kőszobor. A Fatimai Szűzanya e szobrát VI. Pál pápa áldotta meg 1967 májusában, Fatimában, majd 1968-ban a fatimai püspök ajándékozta az Egyesült Királyságnak.
Katie Moran a közösségi médiában osztotta meg a képet. Azt mondta a WJW-nek:
Készítettem egy képet, és azt gondoltam ez nagyon szép. Készítettem még egyet biztos, ami biztos, és amikor megnéztem, láttam, hogy a szemei csukva vannak. Azt mondtam magamnak: hűha!
Nem ő volt az egyetlen, aki ilyet tapasztalt. Connie Liptak így nyilatkozott:
Tudtam, hogy ez csoda, mert egész reggel őt néztem. Tényleg csukva volt a szeme. Látszott, hogy a szempillái lefelé hajlanak
A szoborról azt is tartják, hogy misztikus gyógyító erővel bír, és egyesek szerint „csodák” történtek a jelenlétében. A szobor gondozását felügyelő, Moran azt állítja, hogy már voltak beszámolók olyan látogatókról, akik betegségekből gyógyultak meg a szobor előtt, a ráktól kezdve a meddőségi problémákig - írja az Express.
A szoborról készült Youtube-videó az alábbiakban megtekinthető!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.