Egy anya számolt be arról, hogy a 23 éves fia, akit most nevezzünk Ednek, régen ápolt volt, rendszeresen sportolt, odafigyelt az étkezésére – még konditerembe is beiratkozott, ahová minden héten eljárt. Az új barátnője érkezésével azonban minden megváltozott...
Ed most egy lánnyal, „Emily”-vel jár, aki teljes az ellentéte. Legalább 45 kiló túlsúly van rajta, emellett piszkos is – amikor nálunk van, van, hogy napokig nem fürdik. Kétszer is megtaláltam Emily fehérneműjét a padlón. A múlt héten a fürdőszoba padlóján hagyta az egyik bugyiját. Megmutattam Ednek, és elmondtam, hogy ez már a második alkalom, hogy megtaláltam a fehérneműjét (az első alkalommal nem szóltam semmit).
– mondta az anyuka, aki közölte a fiával, hogy beszélnie kell a barátnőjével arról, hogy ne hagyja szanaszét az alsóneműjét.
Látom, hogy Ed megváltozott. Két és fél éve nem vágatta le a haját, és már nem úgy tűnik, hogy érdekelné a sport. Ezek nem mi vagyunk. A férjem és én (a hatvanas éveinkben járunk) korunkhoz képest fittek vagyunk, és minden szempontból tiszták és rendezettek. Mondjak valamit Ednek? Úgy érzem, Emily megváltoztatja őt.
– tette hozzá az aggódó anya.
A nypost.com szakértője arra kérte az asszonyt, ne Emilyt hibáztassa azokért a változásokért, amiket a fián észrevett, mert ezeket ő maga választotta.
Bár úgy tűnik, hogy a barátnője nincs teljesen tisztában az alapvető higiéniával, nem biztos, hogy neked kellene ezt a témát felhozni Ednek. Lehet, hogy kevésbé védekezne, ha „férfi a férfival” módon inkább az apja beszélne vele erről. Nem világos számomra, hogy a fiad még veletek lakik-e, vagy már külön él Emily-vel. Ha még nálatok laknak, jogotokban áll szólni, hogy van egy szennyeskosár, és szeretnétek, ha használnák
– hozzátette, ha külön élnek, akár ajándékba is adhatnak nekik egy szennyest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.