A labdarúgó Európa-liga sorozatban Varga Barnabás négy gólt lőtt FTC-színekben, és amint az AEK Athén támadója elmondta a Borsnak, a csütörtöki (18.45, TV: m4Sport) Fradi-Ludogorec visszavágón korábbi csapata jut a legjobb 16 közé.

A tévében megnéztem a razgradi mérkőzést, melyet a bolgár csapat nyert meg 2-1-re, bár volt együttesem teljesen egyenrangú ellenfél volt. A visszavágón a jobbik együttes nyer, és ez a csapat a Ferencváros
– fogalmazott Varga Barnabás.
Rákosi Gyula, a Ferencváros korábbi játékosa és edzője nem ennyire biztos a dologban.
Nem lehet összehasonlítani a mai Ludogorecet azzal az együttessel, amelyet ősszel 3-1-re megvertünk. Ez a mostani erősebb. Robbie Keane vezetőedző helyzete speciális, hiszen magyar fiatalokkal is kísérleteznie kell. Ebből a szempontból az MTK elleni hétfői 3-1-es bajnoki győzelem jól jött, elvégre Madarász Ádám is feliratkozott a góllistára. Ugyanakkor Mariano Gómez sérülése aggasztó, még szerencse, hogy Ibrahim Cissé beugrásra kész
– nyilatkozta a 87 éves legenda, aki a támadóktól várja a megoldást.
Válogatott csatárunk, Gruber Zsombor bal lába félelmetes, belőle válhat a következő Tóth Alex
– indokolt a zöld-fehér együttessel négyszeres bajnok balösszekötő-legenda.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.