A magyar válogatott hétfőn megérkezett Telkibe, ahol az utolsó közös felkészülést tartja, mielőtt holnap útnak indulnak Örményországba, a vb-selejtezők utolsó előtti mérkőzésére. A játékosok érkezése ezúttal sem volt eseménytelen: Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos már az első pillanatban kitűnt, mindketten hűek maradtak saját stílusukhoz.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik ismét megmutatta, miért számít stílusikonnak. Ezúttal egy FiveFourFive márkájú, La Partenza Bag névre hallgató táskát viselt, amely 250 euróba – nagyjából 100 ezer forintba – kerül. A szettje is ugyanettől a márkától származott: a kabát és a nadrág együtt körülbelül 410 eurót, vagyis mintegy 160 ezer forintot ér.
A Liverpool másik magyar játékosa sem maradt reflektorfényen kívül. Kerkez Milos korábban már megmutatta Louis Vuitton táskagyűjteményét, ezúttal azonban egy zöld LV kabátban érkezett, amit a szurkolók azonnal kiszúrtak. A darab nem csak látványos, hanem kifejezetten prémium: ára 1600 euró, vagyis nagyjából 620 ezer forint.
A gárda november 13-án (18.00) Örményországban játszik, három nappal később, november 16-án (15:00) Írország ellen idehaza zárjuk a vb-selejtezőket. Amennyiben a magyarok az utolsó előtti játéknapon nyernek az örményeknél, miközben Írország otthon kikap Portugáliától, biztossá válik, hogy megvan a csoportban a világbajnoki pótselejtezőt érő második hely. Minden más esetben a Puskás Arénában Írország ellen dől el a sorsunk.
Vb-lázban ég a világ!
Zajlanak a labdarúgó-világbajnokság selejtezői, és közeledik minden idők legnagyobb tornája. Először 48 válogatott lép majd pályára azon a világbajnokságon, amelynek az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó és Kanada ad otthont. A selejtezők minden fordulója tele van izgalommal, drámával és meglepetésekkel – hiszen a vb mindig több, mint egy torna: ez maga a futballünnep! A TippmixPRO-n pedig még izgalmasabbak a selejtezők – tippelj, és éld át a világbajnoki hangulatot!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.