"Tanulni fogok belőle" - teljesen összetört Marco Rossi játékosa

Csongvai Áron
PUBLIKÁLÁS: 2025. augusztus 19. 14:30
Ritkán fordul elő, hogy egy futballista néhány nap alatt kétszer is a negatív hős szerepébe kerüljön. Most azonban Csongvai Áronnal történt meg mindez: öngóljával kiesett a csapata, az AIK a Konferencia-ligából, majd a hétvégi a bajnokin a Göteborg ellen ki is állították.

Megrázó napokon van túl Csongvai Áron, aki rövid időn belül kétszer is negatív főszereplővé vált Svédországban. A Konferencia-liga selejtezőjében a Győr elleni visszavágón öngóljával pecsételte meg csapata, az AIK sorsát, így a stockholmi együttes kiesett a sorozatból. A hétvégén sem jött ki számára a lépés: a Göteborg elleni bajnoki hajrájában a 97. percben begyűjtötte második sárga lapját, így kiállították - írta az Origo

Csongvai Áron
Csongvai Áronnak nem alakult jól az utóbbi két mérkőzése
 Fotó: Michael Campanella

Csongvai Áron, aki korábban a Fehérvárban és az Újpestben is futballozott, a találkozó után rendkívül csalódottan nyilatkozott

Nem volt helyes, ahogyan viselkedtem. Hívjuk hibának. De tanulni fogok belőle” 

– mondta összetörten Csongvai, aki ugyanakkor hozzátette, szerinte a piros lap talán elkerülhető lett volna.

Azt hittem, hogy húzzák az időt, és szerettem volna újraindítani a játékot. Nem akartam bántani őt, és nem akartam még egy sárga lapot sem. Ez van, most ezzel kell szembenéznem

– idézte a játékost az m4sport.hu-nak, akinek biztosan kihagyja a Degerfors elleni idegenbeli bajnokit.

Csongvai Áron már kapott meghívót Marco Rossitól a magyar válogatottba

Csongvai neve a magyar válogatott kapcsán is ismerősen csenghet: 2022. november 10-én Vécsei Bálint sérülése miatt Marco Rossi meghívta őt a Luxemburg és a Görögország elleni barátságos mérkőzésekre, ám végül pályára nem lépett a nemzeti csapatban.

 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.