Miközben Max Verstappen gőzerővel készül a mindent eldöntő, szezonzáró Abu-Dzabi Nagydíjra, a Red Bull immár megtalálta azt a versenyzőt, aki jövőre a négyszeres világbajnok csapattársaként állhat rajthoz. A holland klasszis jelenleg sorozatban ötödik egyéni címéért vív rendkívül kiélezett csatát Lando Norrisszal és Oscar Piastrival, miközben az istálló másik autóját vezető Cunoda Juki csupán a 15. helyen kullog az összetettben. A japán gyenge eredményei miatt az istálló kénytelen volt olyan pilóta után nézni, aki reális esélyekkel küzdhet a dobogós pozíciókért.

Végül a testvércsapatban szereplő újoncra, Isack Hadjarra esett a választás, aki idén remekül vette fel a sportág ritmusát.
Nagyon hálás vagyok az Red Bullnak, hogy megadta nekem a lehetőséget és a bizalmat, hogy a Forma-1 legmagasabb szintjén versenyezzek. A rengeteg kemény munka után, amit a kiscsapathoz való csatlakozásom óta beletettem, ez hatalmas jutalom
– nyilatkozta a bejelentést követően Hadjar.
A holland pilóta egyelőre igazi csapattársgyilkosnak számít a Forma–1-ben. Nem azért, mert rossz kapcsolatot ápolna a mellette versenyzőkkel, hanem mert annyival magasabb színvonalon teljesít náluk, hogy a csapat előbb-utóbb türelmét veszti a gyengébbik pilótával szemben, és új partnert keres Verstappen mellé. Daniel Ricciardo az egyetlen, aki igazán fel tudta venni vele a versenyt, csakhogy akkor a holland még tinédzser volt. Azóta öt csapattárs fordult meg mellette, akik közül hárman a közös időszak után végleg kiszorultak a Forma–1 mezőnyéből.
Most ugyanez történt Cunodával is, aki biztosan nem lesz ott a 2026-os rajtrácson, mivel valamennyi istálló már bejelentette a jövő évi két pilótáját. Ennek ellenére Hadjar látszólag kicsit sem izgul, sőt, nem győzi kivárni, hogy a mezőny legjobbja mellett dolgozhasson:
Késznek érzem magam arra, hogy az Red Bullhoz lépjek, és boldog és büszke vagyok, hogy ők is így érzik. Óriási dolog ez, a legjobbakkal dolgozni, és Verstappen mellett tanulni valami olyan, amit már alig várok.
– fogalmazott a fiatal francia.
Az igazi Forma–1-rajongó folyamatosan számolja a napokat a vb-futamok között. Nem csoda, hiszen a világbajnoki pontvadászat egyre izgalmasabb: Verstappen újabb címre hajt, de ott vannak a kihívók is! Minden versenyhétvége újabb drámát, taktikai csatát és előzési parádét ígér. A magyar nézők rekordnézettséget produkálnak, és mindenki találgatja, kié lesz a pole, ki viszi a győzelmet. Érdemes követni és akár megtenni a tippjeinket is!
Figyelem! A szerencsejáték függőséget okozhat. 18 éven aluliak számára nem ajánlott. Részletek itt!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.