A jövő egészségügyi megoldásaival foglalkozik az I. Nemzetközi Egészségügyi Mérnök Innovációs Konferencia, amelyet október 24. és 26. között tartanak a baranyai megyeszékhelyen - tájékoztatott a Pécsi Tudományegyetem (PTE).
A Szentágothai János Kutatóközpontban sorra kerülő angol nyelvű esemény résztvevőit kilenc előadáson és négy workshopon kalauzolják el az orvosi robotika, neurorehabilitáció, bionyomtatás, biotechnológia területén.
Szakemberek betekintést engednek a szimulációs oktatás, az orvosi anyagtechnológia, a műtéti tervezés, az operatív orvostudomány és az ember-gép világába, de a konferencia érinti a az egészségügyi mesterséges intelligencia témakörét is. Akonferencia előadói a tudományterület nemzetközileg elismert kutatói, köztük van Metin Akay professzor, a Houstoni Egyetem Egészségügyi Mérnöki Intézetének alapítója.
Jelezték, a konferenciához kapcsolódóan október 25-én és 26-án több tucat programon keresztül népszerűsítik az egészségügyi innovációt az egyetemi hallgatók körében.
Az érdeklődők betekintést nyerhetnek az egészségügyi innováció gyakorlati lehetőségeibe, miközben csapatokban versenyezve oldhatnak meg valós egészségügyi kihívásokat. A nyertes csapat részt vehet a végső megmérettetésen, amire egész Európából érkeznek hallgatók.
A PTE a I. Nemzetközi Egészségügyi Mérnök Innovációs Konferencia fontosságát hangsúlyozva felhívta a figyelmet arra, hogy a mérnöki és az orvostudományok mára a társadalmi növekedés legfőbb motorjai lettek.Az egészségügyi mérnöki terület az orvostudomány és a műszaki informatika határmezsgyéjén, jött létre, fókuszában a műszaki és informatikai megoldások orvostudományi alkalmazása és az emberek életminőségét javító technológiák keresése áll.
Legyen szó testre szabott, mesterséges intelligenciával "tanított" művégtagokról, háromdimenziós képalkotásról és tervezésről, élő szövetek nyomtatásáról, rendhagyó, a 21. századi igényekre válaszul létrejött sebészi-mérnöki együttműködésekről, mind ehhez a jövőbe mutató, hatalmas potenciált jelentő területhez kapcsolódik.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.