Ha elkezdődik a bölcsőde…

bölcsis gyerek
PUBLIKÁLÁS: 2016. augusztus 22. 09:03
A szülők valószínűleg sokkal izgatottabban várják a bölcsőde kezdetét, mint maga a csemete – merőben új szituáció ez mindkettejük számára. Mit kell róla tudni, hogyan érdemes készülni rá?

A szülők valószínűleg sokkal izgatottabban várják a bölcsőde kezdetét, mint maga a csemete – merőben új szituáció ez mindkettejük számára. Mit kell róla tudni, hogyan érdemes készülni rá?

Amikor még alig látszik ki a járókából, ki hinné, hogy hamarosan ez a kicsi gyermek is bölcsődébe indul? Manapság sok lurkó igényli is a társaságot, a szülőknek pedig komoly segítséget jelent a bölcsőde, ha az anyuka vissza szeretne menni dolgozni.

A legtöbb szülő egyéves kora körül adja bölcsődébe a csemetét, de félévesen már fogadják őket az intézmények. A kétkeresős családmodell számos anyát és apát késztet arra, hogy akár idő előtt is a bölcsőde gondjaira bízza a gyermeket.

A gyermek bölcsődébe indulása előtt, amely nyilvánvalóan lelkileg is megviseli a szülőt és a kicsit egyaránt, érdemes előkészületeket tenni.

1.Az egyik leglényegesebb dolog, hogy legalább megszokott környezetét ne most változtassuk meg. Ha lehet, költözést, átrendezést ne ugyanakkor, vagy kicsivel előtte bonyolítsunk. A lurkónak komoly biztonságérzetet ad a megszokott otthon és szoba, s ha élete valamely részében gyökeres változás következik be – történetesen bölcsődébe adják -, akkor két nagy változás egyszerre sok lesz neki.

2.Fokozatosan érdemes rászoktatni arra, hogy délután egy alkalommal aludjon – ahogyan majd a bölcsiben -, illetve leszoktatni arról, hogy napközben anya szoptatja. Amennyiben az elválasztást teljes mértékben még nem tervezzük, álljunk át arra, hogy reggel és este szoptatjuk a kicsit, mielőtt a gyermek bölcsődébe indul. Az ott töltött időszakban cumisüveggel, hozzátáplálással fog étkezni a csemete. Nyolchónaposan már be lehet vezetni, hogy először szoptatják, majd egyéb ételt is adnak neki. Mire ugyanis bölcsibe kell mennie, elengedhetetlen, hogy mástól is elfogadjon ételt.

bolcsode1-620x360

A bölcsődékben általában pépes és darabos ételeket is készítenek a gyerekeknek, kortól függően.

3.Kezdjük el a gyermek bölcsődébe indulása előtti beszoktatást akkor, amikor például szabadságon vagyunk. Az első pár napon a szülő is maradhat vele, amikor ismerkedik a környezettel. Egy-két hétig úgy hagyhatjuk ott a kicsit, hogy bármikor érte tudunk menni. Nem kell a munkahelyen azért idegeskednünk, hogyan boldogul. A legideálisabb, hogy mire munkába indulunk, a lurkó már megszokja a bölcsődét.

4.A felkészülés része az is, hogy próbáljuk kissé megerősíteni a lurkó immunrendszerét. Senki számára sem meglepő ugyanis, hogy miután a gyermek bölcsődébe kerül, szinte állandóan elkaphat (és el is kap) valamit a többiektől. Több zöldséggel, gyümölccsel, vitaminnal nagyobb eséllyel veszi fel a harcot a betegségekkel szemben. A pro- és a prebiotikum is jó megoldás lehet.

5.A szülőnek is nehéz átélni és hozzászokni, hogy mostantól nem tölt annyi időt a gyermekkel – s otthagyni a bölcsődében, miközben a sírás fojtogatja. A legjobb, amit tehetünk, hogy igyekszünk könnyű szívvel tenni mindezt – mert a lurkóra hatnak az anya érzelmei, s ha nem érzékeli ezt akkora problémának, ő is jobban viseli majd az elválást.

6.S végül mivel készüljünk, ha a gyermek bölcsődébe indul? A még nem szobatiszta csemetéknek mindenképp szükségük lesz pelenkára, sőt popsikrémet is érdemes bevinni a bölcsibe. Tisztasági csomaggal (akár az oviban, iskolában) szintén készülni kell. Ágyneműre szükség lehet, ahogyan alvójátékra, cumira is, amennyiben a gyermek igényli. Ami az öltözéket illeti, mindig kényelmes cipőkben gondolkodjunk, mely nem túl zárt, s lehetőleg tépőzáras vagy bebújós, mert azt idővel a kicsi maga is fel tudja venni. Tartsunk benn a bölcsiben váltóruhát a gyermeknek, hosszú ujjút és néhány pólót is. A legjobb a pamut anyagú, nem izzad bele a lurkó. Akár benn van a kicsi, akár az udvaron, szükség lehet ugyanis egy plusz pulcsira, vagy arra, hogy a meleg felsőtől megszabaduljon. Váltó zoknik szintén kellenek. Ügyeljünk arra, hogy kifejezetten „játszós ruha” is legyen a gyermeknek, amit nem baj, ha bepiszkol. Előkét ugyancsak érdemes vinni a bölcsődébe.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.