Vakon kóstolt Kárász Róbert és Müller Attila

Kárász Róbert
PUBLIKÁLÁS: 2016. július 12. 11:00
Próbára tették ízlelőbimbóikat a hírességek: bekötött szemmel zsűrizték a IV. Nemzetek Sajtversenyének hazai elődöntős sajtjait, amelyek közül a legnépszerűbb finomság képviseli Magyarországot a nemzetközi mezőnyben.

Próbára tették ízlelőbimbóikat a hírességek: bekötött szemmel zsűrizték a IV. Nemzetek Sajtversenyének hazai elődöntős sajtjait, amelyek közül a legnépszerűbb finomság képviseli Magyarországot a nemzetközi mezőnyben.

Különleges sajtkóstoláson jártak a sztárok: Kárász Róbert, Sütő Enikő, Madár Vera és Müller Attila látássérültekkel együtt bevállalták, hogy egyik érzékszervüket, a látásukat kizárva, kizárólag az ízlelésükre hagyatkozva zsűrizik hazánk sajtjait.

A SZEGA Market immár negyedik alkalommal rendezi meg a Nemzetek Sajtversenyét, melynek idén két különlegessége is van: nyilvánossá tették a hazai elődöntőt, melyben kilenc hazai sajt versenyez a legjobb magyar sajt címért; valamint kiemelt figyelmet fordítanak a társadalmi felelősségvállalásra. Ezért több módon is támogatják a Mozdulj! Közhasznú Egyesület hagyományos Balatonkerülő tandemtúráját, amelyhez Kárász Róbert is csatlakozik idén.

sajtverseny1

Kevesen tudják rólam: nagyon szeretem a sajtokat, sőt, egy kedves barátomnak köszönhetően elég jól ismerem őket. Örülök, hogy egyre több magyar sajt kezd felzárkózni a nemzetközi élvonalhoz. Különleges élmény volt vakon kóstolni, mert egy csomó információt ki tudtam zárni, nem befolyásoltak a külső tényezők, jobban tudtam koncentrálni az ízekre és illatokra. Alapvetően az illatos, lágy sajtokra adtam magas pontszámot, inkább a különleges, jó ízeket szeretem” – mesélte a műsorvezető, aki maga is fontosnak tartja a társadalmi felelősségvállalást, ezért vállalta el a tandemtúra fővédnökségét. – „2011 óta foglalkozom társadalmi célú programokkal, többek között megnyitottuk a Premier KultCafét, ami hazánk legnagyobb fogyatékossággal élőket foglalkoztató munkahelye. Itt találkoztam először a Mozdulj! Közhasznú Egyesület elnökével, aki mesélt az egyesületről és a balatoni biciklitúráról, és azonnal megtetszett a kezdeményezés. Számomra a hétköznapok során a legboldogabb pillanatok azok, amiket a kávézóban tudok tölteni a kollégáimmal, ez tölt fel igazán. Hasonló érzésekkel várom a túrát is” – mesélte Kárász Róbert, aki a sajtkóstolást követően kipróbálta, milyen is tandembiciklivel tekerni.

sajtverseny2

A rendezvény másik fővédnöke Agárdi Szilvi énekesnő lesz, aki látássérültként pontosan tudja, milyen érzés, amikor az ember a látását kizárva, más érzékszerveire hagyatkozik.

Nem eszem mindennap sajtot, de szeretem a tejes finomságokat. A kilenc sajt között nem is volt egyforma: az elején inkább a sztenderd ízeket éreztem, aztán egyre különlegesebb sajtok kerültek a tányérunkra. Én is olyan vagyok, mint a magyarok többsége: az alap ízeket szeretem, és sokszor nem is merek bevállalni újdonságokat. Ezért is örülök, hogy a SZEGA Market meghívott erre a sajtkóstolásra – kicsit kitoltam a határaimat” – árulta el Szilvi, aki szintén részt vesz a Balatonkerülő tandemtúrán. – „Az egyesület elnöke, dr. Tálos Marianna kért fel, hogy legyek a rendezvény fővédnöke, és mivel én magam is gyakran tandemezek, szívesen vállaltam el. Hatalmas boldogság számomra, hogy itt mindenki egy jó célért fog össze: azért, hogy a sérült és nem sérült emberek együtt mozoghassanak és szórakozhassanak. Így nem volt kérdés, hogy támogatom az egyesületet” – tette hozzá az énekesnő.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.