A hideg idővel acsaládok beszorulnak a lakásba,a házba. Ez nem tesz jót a kamaszkor előtt álló gyermeknek. Egészséges fejlődésének érdekében aziskola után még hosszú órákig kellenefutnia,szaladnia, hogy behozza a napi szükséges mozgásmennyiséget. Helyette sajnos napjainkban egyre többször győz a lustaság, hisz a szülőknek is könnyebb, ha a gyerek leköti magát a playstation, vagy a számítógép előtt.
Egy egészséges gyereknek anap 15-20%-ában mozognia kellene.Fontos, hogy ha a gyerekek szívesen futnak, szaladnak, fogócskáznak akár szobáról szobára is, szülőként ne gátoljuk ebben. Idegeskedés helyett néhány praktikával csökkentsük a napi balesetek számát, és egyben motiváljuk a mozgásra.
Legyen kerek a világ
Tíz éves kor alatt az idő nem áll meg nap, mint nap, hanem folyamatosan pörög, együtt a lurkókkal, akik a felnőttek számára hihetetlen lendülettel képesek játszani, szaladgálni és bohóckodni. Ha az egész lakást nem tudjuk teljesen gyerekbaráttá tenni, de agyerekszobánálfigyeljünk oda néhány nagyon fontos apróságra.
Ne legyenek bútorokból kiálló hegyek, szögek, melyekbe a fiatalság belenyúlhat, netán eleshet, vagy beütheti valamijét. Szerencsésebb, ha az ágy sarka, az asztal széle és a bútorok lapjai sem sarkokban, vagy élekben végződnek. A lekerekített formák jobban illenek a gyermek lelkivilágához is, és egyúttal kevesebb veszélyforrást jelentenek.
A helyszűke varázsa
Ha nem is vagyunk boszorkák, vagy mágusok, attól még a gyerekek számára borzasztóan érdekes varázslatokkaltehetjük játszótérré a szoba hétköznapi bútorait is.Az emeletes ágy nem csak helykímélés szempontjából remek találmány, hanem egy kötéllétrával már izgalmas másznivaló is. Főként a három és hat év közötti kicsiknek, hiszen nekik nem csak nagyobb kihívás, de a fejlődés erre a szakaszára jellemző, hogy a gyerkőc szívesen váltogatja a mozgásformákat: fut, mászik, majd újra rohan.
Afal alkalmas lehet néhány olyantornakellékfelszerelésére,ami további mozgásra ösztökéli a gyerekeket: egy bordásfal és egy elé lefektetett szivacs segíthet a mozgáskoordináció fejlesztésében, ami a kamaszkorban meghálálhatja magát.
Törékeny gyermeklélek
Sok házon belüli balesetértnem feltétlenül a lurkók a felelősek. Szülőként a mi kötelezettségünk is, hogy odafigyeljünk a könnyen tönkremenő, elpattanó dolgokra. Vázákat szinte szigorúan tilos gyerekszobába vinni!
Ha balesetkor az akaratlanul vétkező lurkók lesznek számon kérve, az a későbbiekben a mozgástól veheti el a kedvüket. Természetesen ez nem mentség arra, ha valami eltörik a szobában.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.