Test és lélekEzért tömje magába a spárgát, amennyit csak tud! A spárga nemcsak finom, de az egyik legjobb vitaminforrás. Ráadásul a földi eper mellett most ennek a remek zöldségnek is szezonja van, így a szokottnál olcsóbban be lehet szerezni.
AktuálisKatalin jobban bízik Jézusban, mint a kemoterápiában Pazicki Lászlóné Katalinnak elege lett a kemoterápiából. Az 56 éves asszony azbeszttől lett rákos. Kezelésekre nem jár, gyógyszerre sem költ.
CelebKiveszik Schuster Lóri fél máját Hétfőn újra kés alá fekszik a P. Mobil frontembere, akinél egy éve diagnosztizáltak vastagbélrákot, majd májrákot. Tizenegy kemoterápiás kezelésen van túl, de május végén színpadon akar állni.
AktuálisSaját gyermeke tette meddővé a 27 éves anyját Örökre terméketlenné tette és majdnem a halálát is okozta egy fiatal anyának a saját gyermeke.
SportHarminc nap alatt ölte meg a rák a győri vezetőt Balsors veri a győri női kosarasokat, 2013 őszén buszbalesetben meghalt Fűzy Ákos vezetőedző és Tapodi Péter klubigazgató, vasárnap pedig a rák végzett Balogh Gyula ügyvezetővel.
AktuálisTerhessége mögött bújt meg a halálos kór Hétfőn örök nyugovóra tért az a kétgyermekes édesanya, akiben terhessége miatt nem vették észre a terjedő, halálos kórt.
SportBánka Kristóf kísérti az apját Mindmáig nem emésztette meg fia, Kristóf 2006-os halálát Bánka Gyula, aki óriási lelki erővel küzdött meg kétszer is a rákkal.
AktuálisRákos gyereknek adta a haját Gréta Egy hajvágással is lehet jótékonykodni – daganatos gyerekek fejére is kerülhetnek a levágott tincsek. A Gyermekrák Alapítvány közel három éve indította hajgyűjtő akcióját, amelynek köszönhetően minden beteg igazi hajból készült parókát kaphat.
AktuálisMellrák miatt műtötték, pedig sosem volt beteg Mellének egy részét eltávolították, majd néhány napra rá kiderült, elcserélték mappáját, és soha nem is volt rákos.
AktuálisA halál kapujában III. rész: Gyorsan repül az idő Félek! Nem akarok meghalni. Még nem. A gégémet és a hangszálaimat már kivették. Néhány nyirokcsomót is. Most egy lyuk tátong a nyakamon. Ha tükörbe nézek, elborzadok. Hogy nézel ki Blin Koncz Evelyne? A két éve felállított diagnózis: gégerák.