Elisabeth Dawesnál a wolverhamptoni New Cross Kórház orvosai a vizsgálatok során tumort találtak. A kórházban nővérként dolgozó nő, egészsége érdekében átesett egy lumpektómiás és korrekciós műtéten is.
A lumpektómia során melléből eltávolították a daganatot, és a környező szövetek egy részét. Négy nappal a beavatkozás után közölték Elisabeth-tel, hogy félrediagnosztizálták, összecserélték aktáját valaki máséval. A kórház vállalta a felelősséget és elnézést kért a tévedésért, de a nőt ez nem tudta megvigasztalni.
- Ha azt mondják a harmincas éved végein, hogy rákos vagy és műtétre lenne szükséged, akkor nem húzod az időd - mondta a teljesen összeomlott nő.
A műtét során eltávolított szövetek miatt deformálódott melle, amit a korrekciós beavatkozás sem hozott rendbe. Elisabeth nem tudta megérteni a történteket, az önbizalma szinte teljesen megszűnt, és még rettenetes fájdalmai is voltak. Mikor közölték vele, hogy beteg, felkészült a legrosszabbra.
A nő ügyvédje szerint az orvosi hanyagság következményei sokkolóak, a szükségtelen műtét és a fájdalmas sebek mind elkerülhetőek lettek volna, ha körültekintően vizsgálják.
Az összekevert akták miatt a kórház többször is bocsánatot kért és nyomozást indítottak a hasonló esetek felderítése céljával.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.