CelebRékasi Károly: Úgy bőgtem, mint egy kisgyerek Gipszelt lábán kívül nem látszik rajta, hogy egy hónapja darabokra törte a testét egy balesetben. Szerelmével, Pikali Gerdával otthonukban fogadták a Bors újságíróját.
CelebMáris újra motorozni akar Rékasi Károly Csak a gyors orvosi beavatkozásnak köszönhető, hogy túlélte motorbalesetét Rékasi Károly, de máris egy új motor beszerzésén fáradozik, miután az előző járgány totálkárosra tört az ütközés során.
CelebRékasi Károly éjszaka látogatta meg a gyerekeket Rékasi kamerát még ugyan nem enged a lakásába, mert állapota nem százszázalékos, de azoknak a gyerekeknek nem tudott nemet mondani, akik egy táborban vártak rá.
CelebIlyen Rékasi Károly törött lába - fotóval Alig pár napja engedték ki a kórházból, a balesete és az azt követő két hét gyakorlatilag kiesett az emlékezetéből, mégis újra sportolni kezdett a színész. Begipszelt lábát is megmutatta.
CelebMegfenyegetett egy kórházi dolgozót Rékasi Károly Először szólalt meg a balesete után Rékasi Károly.
CelebOrvosi fémeket ültettek Rékasi Károly testébe Több orvosi fémet is ültettek a balesetet szenvedett Rékasi testébe, hogy rögzítsék a csontokat. Ezek akár élete végéig is a testében maradhatnak.
CelebTolókocsiban csempészték ki a kórházból Rékasit Pikali Gerda szigorúan fogja a motorbelesete után otthon gyógyuló színészt. Nincs könnyű dolga, mert Rékasi nem szívesen tartja be az orvosi utasításokat.
CelebBréking: ezt üzeni otthonról Rékasi Károly! Szombaton hazaengedték a kórházból Rékasi Károlyt, aki otthon lábadozik tovább. Gönyörű köszönőlevelet írt a rajongóknak és az orvosoknak.
CelebBréking: Rékasi Károlyt hazaengedték a kórházból Ma kiengedték a kórházból a motorbalesete után lábadozó Rékasi Károlyt. Otthon gyógyul tovább, de a sajtónak egyelőre továbbra sem nyilatkozik.
AktuálisHa van pénze, költözzön a gazdagok falujába! Ahogy korábban a Détár-Rékasi ügy kapcsán már megírtuk, Telki évről-évre jó helyezést ér el az ország leggazdagabb településeinek listáján. Nemhiába nevezik sokan a milliomosok, gazdagok falujának: plázatulajdonosok, ingatlanmágnások,...