CelebA hivatal is hibás Rékasi ütközéséért Rékasi balesete elkerülhető lett volna, ha az önkormányzat hallgat a környék lakóira, akik hiába kérték, tegyenek valamit az életveszélyes kereszteződéssel.
VéleményVélemény: Nekiestek Rékasi Károllyal példálóznak a lakók: ha az önkormányzat hallgat rájuk, és tesz valamit a halálkanyarnak nevezett kereszteződéssel, talán nem történik meg a baleset. Az ott élők úgy nekiestek a képviselőknek, hogy azok most már hiába...
CelebRékasi semmire nem emlékszik balesetéből A kórházban tért magához, és kérdezte: mi történt? A Barátok közt színésze a fejét ért sérülés miatt nem emlékszik a balesetére, de állapota folyamatosan javul.
CelebRékasi balesete: ezt üzeni Détár Enikő A színész két gyermekének anyja mindössze nyugalmat szeretne mindkét család számára.
CelebÉvekig vizsgálhatja a rendőrség Rékasi balesetét Miközben sikeres műtétje után Rékasi Károly magához tért kórházi ágyán, a rendőrség számítógépes programmal modellezi a balesetet. Így meg tudják állapítani, ő okozta-e a karambolt.
CelebRékasi Károly: Mint a gyík, figyelünk Kísérteties egybeesés, hogy a színész éppen a kedd reggeli Morning Show vendégeként azt ecsetelte Sebestyén Balázséknak, hogy a fővárosban csak két keréken szokott közlekedni.
CelebKét nő imádkozik Rékasi Károlyért Súlyos sérülésekkel szállították kórházba Rékasi Károlyt, miután balesetet szenvedett motorjával Budafokon. A Borsnak megszólalt az az asszony, aki a mentők kiérkezéséig vigyázott a földön heverő színészre.
CelebBaleset: lélegeztetőgépre kapcsolták Rékasi Károlyt A színész súlyos motorbalesetet szenvedett kedd délután, azonnal kórházba szállították. Intenzíven van, lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.
CelebNő kezét vágja Rékasi Károly Rékasi Károly a guillotine éles pengéje alá tette egy hölgy kezét, majd működésbe hozta a hajdan kivégzésekre szolgáló szerkezetet.