AktuálisA szolárium miatt hal meg a háromgyerekes anyuka A hátán diagnosztizáltak bőrrákot egy fiatal, háromgyerekes édesanyának, aki káros szenvedélye miatt kénytelen megküzdeni a halálos kórral. Orvosai szerint semmi esélye az életben maradásra.
CelebRégóta súlyos beteg Szacsvay felesége Megrázó részleteket tudtunk meg Szacsvay László és felesége életéből. Alighogy a színész felépült a rákból, az asszony lett súlyos beteg.
AktuálisVicces Facebook-posztban búcsúzott a fiatal rákos anya Hat éve küzdött a rákkal, végül pedig egy hatalmas YOLO-val búcsúzott. Csak vidáman - üzente, majd meghalt.
Test és lélekKiszámolták, mennyivel jobb, ha e-cigit szív, mint igazit Egy új brit tanulmány szerint az e-cigaretta megközelítőleg sem olyan káros, mint azt korábban gondolták. Az angol Közegészségügyi Intézet jelentése megállapította, hogy az e-cigaretta mintegy 95 százalékkal kevesebb kárt okoz az egészségre...
AktuálisForradalom: felismeri a kutya a rákot Egy nonprofit szervezet kutyakísérletei olyan sikeresnek bizonyultak, hogy megkapták az engedélyt, hogy hivatalosan is tesztelhessék négylábúikat a rákbetegség megelőzésében.
AktuálisMi az a pókszerű lény ott, a Marson? Hatalmas lelkesedést váltott ki önjelölt ufológusok körében egy fotó, amit a NASA tett közzé júliusban.
AktuálisÖsszeházasodtak a rákkal küzdő kislány szülei A kórház kápolnájában mondta ki egymásnak az igent Arun és Helen Kumar, akik úgy gondolták, ezzel a nagy nappal is örömet szerezhetnek kislányuknak, a rákbetegségben szenvedő Elsie-nek.
Test és lélekRákos is lehet, ha elblicceli a fogmosást A helyes fogápolás – az étkezések utáni fogmosás és a fogtisztító eszközök használata – elsődleges a száj higiénikusan tartásában. Az egészséges ínyek és fogak nemcsak magabiztosságot adnak, de számos betegség megelőzése miatt is fontosak.
AktuálisEgy nappal a szülés előtt közölték vele: meg fog halni Az ifjú anyuka és párja már nagyon várta gyermekük érkezését. A kisfiú megszületett, de vele együtt egy rossz hír is érkezett: az anyukája menthetetlen.