AktuálisKétszázmilliót csalt ki a szerelmes asszonytól Nina Siegenhalter nem az egyetlen áldozata annak a brit férfinak, aki tudatosan és módszeresen „fosztotta ki” az elcsábított hölgyeket.
CelebEgy ezresen balhézott össze Hajós és Puzsér Egyedi kampányt indított a Társaság a Szabadságjogokért. A szerverezet hírességeket kért fel arra, hogy beszéljenek az adományozásról és a TASZ támogatásáról. A vélemények igen eltérőek voltak.
Celeb100 millió dollárra perli exe Shakirát Antonio de la Rúa szerint szakításuk óta a popsztár nem fizeti neki, pedig nemcsak magánéletben, de az üzletben is társak voltak. Ma már szerinte körülbelül 20 milliárd forinttal jön neki.
AktuálisHázasságszédelgő nő verte át Róbertet Szerelmet, házasságot és gyereket is ígért az a pécsi nő, aki kétmillió forinttal vert át egy rokkantnyugdíjast. A férfinak még az sem volt gyanús, hogy a nő csak az esküvő után akart vele szexelni.
Test és lélekMikor váltsak lakásbiztosítást? A lakása, háza minden embernek, családnak a legnagyobb vagyontárgya, amelyet számtalan veszély fenyeget. A Bors szakértőket kérdezett arról, milyen biztosítást érdemes az otthonunkra kötnünk, illetve mikor tanácsos szolgáltatót váltanunk.
AktuálisNyilvános WC-be költözött a szegény család Egy kínai família elkeseredésében egy utcai mellékhelyiségben rendezte be otthonát. A családnak nincs pénze lakbérre.
Celeb1 millió dollárt ér Kate Moss ribancrendszáma – fotó A világhírű modell elmondta, feneke fölé a 20. század egyik legnagyobb művésze tetovált. Moss azt sem rejtette véka alá, hogy mennyi lehet a csípőjét ékesítő állatok értéke.
CelebFehérneműben pózolt a legszexibb sztáranya - fotó Nem véletlenül becézik Amerikában „nyami maminak” a brazil származású, szuperszexi modellt, Gisele Bündchent.
AktuálisSovány, de biztos pénzt hoz a dohány Negyvenháromezer helyett mindössze ötezer helyen lehet majd cigarettát venni jövő júliustól. A kiskereskedők a szaktárca pályázatának tegnapi kiírása óta vadul számolgatnak, megéri-e a dohányeladási engedély.