Vallance professzor tájékoztatása szerint ugyanakkor azok körében, akiket kórházban kezelnek koronavírus-fertőzéssel, nem mutatkozik különbség a korábbi és az új brit vírusvariáns okozta halálozási ráták között.
Elkezdett terjedni Németországban az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, először Nagy-Britanniában azonosított, az eddigieknél fertőzőképesebb változata - mondta a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének...
Az aktív fertőzöttek száma folyamatosan csökken, de a korlátozó intézkedéseket továbbra is indokolt fenntartani - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs pénteki online sajtótájékoztatóján.
Közösségi oldalán osztotta meg rajongóival a népszerű színész, amint beadják neki a koronavírus elleni vakcinát. Határozottan kérte követőitől: oltassák be magukat ők is.
Torgyán József felesége, Cseh Mária egy percig sem hezitált. Elsők között regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra. Csak azt sajnálja, hogy ezt már imádott férje, a négy évvel ezelőtt elhunyt Torgyán József nélkül kellett megtennie.
Sürgősségi felhasználásra engedélyezte az orosz Szputnyik V koronavírus elleni védőoltást csütörtökön az Egyesült Arab Emírségek egészségügy-minisztériuma, miután a fertőzések rekordszintet értek el. A vakcina klinikai tesztelését...
A harmadik generációs vakcinák igen hatékonyak, ám sok nehézséggel jár a szállításuk és a tárolhatóságuk. Az orosz és az angol vakcinák stabilabbak, jóval hosszabb ideig tárolhatók, és nem igényelnek hűtést.
Rekordmagasságot ért el, 221-re emelkedett Portugáliában csütörtökre a koronavírus-járvány miatt egy nap alatt elhunytak száma - adta hírül a portugál egészségügyi hatóság.
Moszkvában péntektől ismét megnyitják a múzeumokat és a könyvtárakat, valamint a gyermek szabadidőközpontokat, a színházak, mozik és koncerttermek engedélyezett kihasználtságát pedig 25-ről 50 százalékra emelik.
Nem akarta kivárni a kórházban a koronavírus-tesztjét, így hazament gyermekeihez és élettáráshoz a mellkasfájdalmakra panaszkodó édesapa. Később holtan találták.
Újabb, és az eddigieknél sokkal pusztítóbb járványhullámmal fenyeget az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) B.1.1.7 jelzésű, "brit" változata Németországban - mondta Angela Merkel német kancellár csütörtökön Berlinben.
Már négy különböző típusú vakcinát is lehet alkalmazni idehaza, amihez talán hamarosan egy ötödik is csatlakozik. Minél több oltóanyagot alkalmazhat az ország, annál hamarabb köszönthet be a várva várt nyájimmunitás.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.