Aktuális

Szlovákiában fokozatosan javul a járványhelyzet

Bors

Létrehozva: 2021.01.22.

Közölte a szlovák egészségügy-miniszter.

Forrás: AFP

Fokozatosan javul a járványhelyzet Szlovákiában, a jelenlegi helyzet azt jelzi, hogy az ország már túl van a koronavírus okozta járvány második hullámának csúcspontján - jelentette be Marek Krajcí szlovák egészségügy-miniszter pozsonyi sajtótájékoztatóján pénteken.

A tárcavezető - a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség jelentése szerint - azt mondta:

várakozása szerint javulni fog a helyzet a kórházakban, és várhatóan két héten belül sikerül egy fokozattal javítani a járványhelyzet súlyosságát jelző mutatón.

Hozzátette: amennyiben a jelenlegi "jó trend" tartósnak mutatkozik, februárban az oktatási intézmények egy része már látogathatóvá válna, és bővülhetne azoknak az üzleteknek a köre, amelyek nyitva tarthatnak, igaz utóbbiakba csak negatív teszteredmény felmutatása után lehetne belépni. Jelenleg a korlátozások miatt csak az élelmiszerüzletek, gyógyszertárak, drogériák, benzinkutak és más, kiemelt fontosságú intézmények tarthatnak nyitva.

Marek Krajcí az aktuális járvány-adatokat ismertetve elmondta: a kór terjedési mutatója - azaz egy fertőzött személytől átlagosan hány másik fertőződik meg - már 1 alatt van, s átlagban naponta 94-en vesztik életüket a vírus okozta betegségben. Rámutatott: a járvány terjedése szempontjából legkritikusabb helyzetben lévő járások többségében az elmúlt héten javulást tapasztaltak, jelenleg a legrosszabb mutatókkal az ország déli részén található dunaszerdahelyi, nagyszombati és galgóci járások rendelkeznek.

A Szlovákiában is december végén megkezdett oltási program kapcsán hozzáfűzte: eddig közel 90 ezer személyt oltottak be. Igor Matovic szlovák miniszterelnök kabinetjének múlt heti döntése alapján hétfőn újabb - a tavaly novemberihez hasonló - általános országos tesztelés kezdődött, amely a tervek szerint január 26-ig tart. A négypárti szlovák kormánykoalíció pártjait és a szakértőket is megosztó tesztelés elvben "önkéntes" , ugyanakkor január 27-től február 7-ig a negatív Covid-teszttel nem rendelkezőkre kijárási korlátozások vonatkoznak majd. A legfontosabb korlátozás, hogy a tömeges tesztelést követő tizenkét napos időszakban csak negatív teszteredmény birtokában lehet majd munkába menni.

A Nemzeti Egészségügyi Információs Központ pénteken közzétett adatai szerint csütörtökön több mint 11 ezer PCR típusú tesztet végeztek Szlovákiában, s ezek alapján közel 1785 új fertőzöttet regisztráltak. A pozitívnak talált PCR-tesztek heti átlagos aránya a múlt heti 23 százalékról 19 százalékra csökkent.

Szlovákiában az újonnan regisztrált fertőzöttek száma október közepén ugrott meg, december elején tovább emelkedett a napi esetszám, s az év végi átmeneti csökkenés után, az új év első két hetében napi 3 ezer felett mozgott az új esetek egy hétre számolt napi átlaga, majd enyhe mértékű, de fokozatos csökkenésbe kezdett.

Az országban a kór tavaszi megjelenése óta PCR-teszttel mintegy 233 ezer személynél mutatták ki a koronavírus jelenlétét, és eddig már több mint 1 millió 658 ezer ilyen típusú vírustesztet végeztek. A gyógyultnak nyilvánítottak száma több mint 183 ezer. Jelenleg 3078 fertőzöttet kezelnek kórházban. Hivatalos források 3894 halálesetet tulajdonítanak a kórnak, ez a szám csütörtökön 93-mal emelkedett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188676_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási fordulat: Ukrajna elveszítheti legfontosabb szövetségesét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970708
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192055_auto_resized.png
hirtv.hu

Bayer show - Schmidt Mária: Magyar Péter az anyák napját is a saját törtetése érdekében használja fel + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191943_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Simán győzött, és még picit reménykedhet a Liverpool

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970708
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák