A brit kormány tudományos főtanácsadója szerint vannak arra mutató - egyelőre nem egyértelmű - jelek, hogy a koronavírus néhány hónapja Nagy-Britanniában azonosított új variánsa a korábbi változatnál valamivel több halálesetet okozhat.
Sir Patrick Vallance ugyanakkor hangsúlyozta azt is péntek esti sajtótájékoztatóján, hogy
a vizsgálati eredmények alapján az eddig kidolgozott vakcinák az új vírusváltozattal szemben is ugyanolyan hatékonyak, mint az először felbukkant variáns esetében.
Boris Johnson brit miniszterelnök a Downing Streeten tartott közös sajtóértekezleten elmondta, hogy Angliában a felnőtt lakosság tíz százaléka már megkapta a koronavírus elleni oltást.
Vallance professzor tájékoztatása szerint azok körében, akiket kórházban kezelnek koronavírus-fertőzéssel, nem mutatkozik különbség a korábbi és az új brit vírusvariáns okozta halálozási ráták között.
Sir Patrick szerint a koronavírus-fertőzöttek összességére vetítve ugyanakkor vannak "jelenleg nem túl erőteljes" bizonyítékok arra, hogy az új variáns több halálesethez vezethet.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.