Ketten meghaltak egy Sárándon, a 47-es főút 14-es kilométerénél történt balesetben csütörtök reggel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
<p>Halálos autóbaleset történt Budapesten, egy kisbusz és egy gépkocsi ütközött össze a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2-es termináljának felvezető útján csütörtökre virradó éjjel – közölte a katasztrófavédelem.</p>
Utolsó percig hitt a gyógyulásában és tartotta a lelket szeretteiben a csütörtökön elhunyt 26 éves focista. Curtis és Fresh Andi is könnyezve emlékezett Lázár Bencére.
Egy utca, két lakás, mindkét lakásban egy-egy holttest – rejtélyes ügy borzolja a kedélyeket Rákóczifalván, a szomszédokat megölhették vagy egymással végeztek.
<p>Az egész honi sportot megrázta, hogy Lázár Bence, az Újpest korábbi kupagyőztes focistája tegnap reggel feladta a leukémiával vívott harcát. 26 évet élt.</p>
<p>Tavaly márciusban életmentő műtéten esett át, s bár októberben visszatért a színpadra, a kór végül legyűrte a színészlegendát. Balázs Péter két napja meglátogatta, de már nem tudott beszélni vele. Halálhíre sokkolja kollégáit,...
<p>Hónapokon keresztül nézte a balmazújvárosi R. János, hogyan épül le és őrül meg rokkant, magatehetetlen fia. A férfi kórházba sem volt hajlandó vinni a fiút, mert nem akart fizetni a halottszállításért. </p>
Iskola után rosszul lett és meghalt egy székesfehérvári kisfiú. A 11 éves gyerek anyja azonban csak napok múlva hívott orvost. A gyereket anyja mellett fekve, a mínusz egy fokos szobában találták meg.
<p>Kigyulladt egy parasztház péntek éjjel a Zala megyei Nemesbük és Karmacs közötti külterületen. A tűzben egy ember meghalt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.</p>
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.