Ketten meghaltak egy sárándi balesetben

Ketten meghaltak egy sárándi balesetben

ütközés
PUBLIKÁLÁS: 2018. március 08. 10:07
Ketten meghaltak egy Sárándon, a 47-es főút 14-es kilométerénél történt balesetben csütörtök reggel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Bors, MTI

Azt írták, hogy két személyautó és egy kamion ütközött össze.
Ketten az egyik kocsiba szorultak, a debreceni hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett feszítővágóval kezdték meg a kiszabadításukat.
    
A kamionban és az egyik autóban csak a vezetők utaztak, míg a másik autóban hárman ültek. Közülük ketten meghaltak, a harmadik utast újraélesztik a mentők.
Az érintett útszakaszon teljes útlezárás van érvényben – írta az OKF.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság azt közölte, hogy Sáránd és Derecske között történt a baleset. A rendőrök a teherautókat a 4-es főút felé terelik, míg a személygépkocsikat Hajdúszovát irányába – olvasható a közleményben.
    
Papp-Kunkli Nóra, a Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a kamion veszélyes anyagot szállított, a rakomány azonban sértetlen maradt.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.